Ugrás a tartalomra

Vasgyárban élő családokon segített az adomány

Létrehozva
Tíz nehéz sorsú család vehette át karácsonyi csomagját egy adakozó magánszemély jóvoltából a MESZEGYI Arany Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóházában.
Kép
Fotók: Mocsári László

A szülők és legfőképp a gyermekek arcára csalt mosolyt szombat délelőtt a Kabar utcai intézményben egy nagylelkű felajánló. Az Ausztriából és a Dunántúlról származó adományt személyesen átnyújtó Árki László közel egy évtizede vette a fejébe egy riport hatására, hogy mindenképp segíteni fog a helybéli nélkülöző gyerekeken.

Kép

Mint azt a Miskolc Televíziónak elmesélte: egy közös ismerősük irányította Fedor Vilmoshoz, akinek révén az elmúlt öt esztendőben az itteni családokhoz az ünnepek közeledtével rendre el is juttatta élelmet és játékokat rejtő ajándékait. Hozzátette: célja, hogy legalább ennyi ideig tudja még támogatni a miskolciakat.

Kép

A magánszemélynek a helyszínen köszönetet mondó alpolgármester stábunknak hangsúlyozta: akárcsak a mostaninál, úgy a hasonló felajánlások esetében is rendkívül fontos, hogy arról előzetesen a családsegítő szolgálat munkatársai is értesüljenek. Ők azok ugyanis – emelte ki Varga Andrea –, akik az adományok koordinálásában a legnagyobb segítséget tudják nyújtani, miután a rászorultakat közelről ismerve a környék szociális ellátása mentén a leginkább tájékozottak.

Ez is érdekelhet

Itt is nyolc, ott is nyolc
Miskolc
Vasárnap eldőlt: nyolc-nyolc induló lesz a két miskolci körzetben, az országgyűlési választásokon.
Ügyfélfogadási rend változásáról közölt információt a Városháza
Miskolc
Szerdán kell számolni a kimaradással.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Felhőket igen, lehűlést aligha hoz a hétfő
Miskolc
Maradnak az áprilist idéző pluszok.
Mutatjuk, mire készüljön a város útjain
Miskolc
A félsávos lezárások és útterelések hétfő reggel is említésre méltóak.