Ugrás a tartalomra

A Gárdonyi parkjának fáit ápolták

Létrehozva
Három tölgyet és egy vadgesztenyét kezeltek a közelmúltban, a Gárdonyi parkjában.

Kép
Fotók: Mocsári László


Faápolási munkákat végeztek az elmúlt időszakban a Gárdonyi Géza Művelődési Ház (vagyis az egykori Bárczay-kastély) parkjában. Czifrusz Natália, Miskolc főkertésze a minap.hu érdeklődésére elmondta, a munkálatok egy múlt évi versenynek köszönhetően valósultak meg. 2022-ben ugyanis a Vár utcai gesztenyefasorral pályáztak a Virágos Magyarország versenyen, melyen a Magyar Faápolók Egyesületének különdíját hozta el a város.

Kép

- A különdíj tulajdonképpen favizsgálat volt egy általunk megjelölt miskolci területen. Azért Gárdonyi parkjára esett a választás, mert ez helyi védettséget élvez, és mert tudott volt, hogy itt vannak olyan öreg fák, melyeknek állapota kérdéses – mondta.

Kép

A munkák négy fát érintettek: három tölgyet és egy óriási nagyra nőtt vadgesztenyét. A favizsgálat szakvéleményéven a város egy ápolási javaslatot is kapott, majd a környezetvédelmi alapból forrást is találtak annak elvégzésére, ezek történtek meg a közelmúltban. „A tölgyek ápolásánál szinte szó szerint a szakvéleményben megfogalmazott munkákra volt csak szükség, a gesztenyefánál viszont drasztikusabb beavatkozás volt szükséges, mivel a koronában olyan állapotokat talált a faápoló, ami előrehaladt korhadást jelzett” – mondta el a főkertész, aki hozzátette, a remények szerint a mostan munkák után a négy érintett fával évtizedekig nem lesz majd probléma.

Kép

Ez is érdekelhet

Ügyfélfogadási rend változásáról közölt információt a Városháza
Miskolc
Szerdán kell számolni a kimaradással.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Felhőket igen, lehűlést aligha hoz a hétfő
Miskolc
Maradnak az áprilist idéző pluszok.
Mutatjuk, mire készüljön a város útjain
Miskolc
A félsávos lezárások és útterelések hétfő reggel is említésre méltóak.
Képgaléria
Családi nap a Szent István téren
Lovas huszárok és játékpark várta a családokat
MiskolcSzabadidő
Egész napos, ingyenes programokkal várták a családokat és az ünneplőket a Szent István téren, ahol huszártábor, játékpark és színpadi előadások idézték meg az 1848–49-es forradalom hangulatát.