Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, mely boltok tartanak nyitva december 24-én

Létrehozva
A december 24-i boltbezárás és az üzletek vasárnapi zárva tartása kapcsán megszólalt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke is. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a vásárlóknak már nem első számú igényük, hogy "éjjel-nappal boltba menjenek".

Kiemelte, a kereskedelemben dolgozók kezdeményezték, hogy december 24. legyen szabadnap, mert a szeretet ünnepén a családok szeretnének együtt lenni.

A szakszervezet elnöke arra biztatott mindenkit: az ünnepek előtt menjenek vásárolni, december 24-én pedig legyenek a családjukkal.

Bubenkó Csaba kiemelte, hogy a boltok december 24-i zárva tartásának óriási támogatottsága van. A vásárlók álláspontjáról a CÖF-CÖKA-val együttműködve sok visszajelzést kapnak, és egy felmérés szerint mintegy 70 százalékos a társadalmi támogatottsága annak, hogy a kereskedelmi dolgozók december 24-én legyenek otthon - tette hozzá. A szakszervezeti vezető szerint a vásárlóknak már nem első számú igényük, hogy "éjjel-nappal boltba menjenek".

Az M1 aktuális csatornán Bubenkó Csaba úgy vélekedett, egy folyamat kezdete, és egyben siker is az, hogy december 24-én több élelmiszer-üzletlánc zárva tart.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiállnak a vasárnapi boltzár mellett.

Az utóbbi hetekben egymás után jelentették be a boltok, boltláncok, hogy nem lesznek nyitva december 24-én. A Lidl volt az első fecske, már november 10-én bejelentette: mind a 200 üzlete zárva tart majd Magyarország egyik legnagyobb keresztény ünnepén, december 24-én.

Majd a Spar közölte: a az Intersparokat és egyes bevásárlóközpontokban lévő szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

December 24-én zárva tartó üzlethálózatok:

a Lidl összes boltja
a Penny összes boltja
a Spar legtöbb boltja
a Mountex összes boltja
az OBI összes üzlete
az XXXLutz összes üzlete
a Rossmann összes boltja
a JYSK összes boltja
a DIEGO összes boltja
a Libri összes boltja

December 24-én nyitva tartó élelmiszerboltok:

Az Auchan áruházak délig nyitva lesznek
a Tesco szintén délig lesz nyitva
az Aldi összes üzlete délig tart nyitva
Egyelőre nem jelentett be zárva tartást a legnagyobb hálózatok közül a CBA, a Coop és a Reál.

A kisebb hálózatok, helyi kisboltok nyitvatartásáról érdemes az üzletekben tájékozódni az ünnepek előtt, vagy a boltok internetes felületein.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!