Ugrás a tartalomra

A DK-s Mokrai Mihály segítette módosító indítvánnyal a fideszes előterjesztést

Létrehozva
Hiába az újabb közös fellépés, mivel nem felel meg a Polgári Törvénykönyvben foglaltaknak, így nem hirdetik ki a rendeletmódosítást.
Kép
Fotók: Mocsári László

Egy 2012-es, tehát még a Fidesz-KDNP-s városvezetés alatt elfogadott önkormányzati rendelet módosítását indítványozta december közepén a jelenleg ellenzékben politizáló Fidesz-KDNP. Az előterjesztés - bár a jegyző már a 14-ei ülésen többször jelezte: törvényességi aggályai vannak a módosítás tartalmát illetően - "átment" a közgyűlésen. A polgármester azonban - élve jogkörével - ismételt tárgyalást kezdeményezett.

December 29-én, pénteken tehát ismét összehívták a közgyűlést.

De mit is mond ki az említett 2012-es rendelet? Például azt, hogy "a polgármester jogosult a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságát utasítani, intézkedését igényelni". Ez lehetőséget ad a polgármesternek a tagvállalatok ügyvezetőinek kinevezésére, visszahívására - ezt adnák a közgyűlés kezébe a mostani indítvánnyal. De egy másik helyen is módosítanának: a Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság gyakorolná a tagvállalatok fölötti jogokat a jövőben.

Kép

Ez azonban nem felel meg a Polgári Törvénykönyvben foglaltaknak Ignácz Dávid jegyző szerint. A jogsértés pedig sérti az önkormányzat érdekeit, ezért kezdeményezte Veres Pál polgármester az ismételt tárgyalást.

Így érkeztünk meg a pénteki közgyűléshez. A kezdés előtti percekben azonban a DK-s Mokrai Mihály két módosító javaslatot is benyújtott a Fidesz-KDNP indítványához.

Tartalmában azonban ezek gyakorlatilag megegyeznek, pusztán két részre osztotta a javaslatot, mivel az egyik meglátása szerint jogilag megállja a helyét, a másik pedig "egy jogállamisági próbát megér", fogalmazott.

Az ellenzéki képviselők 10 perc szünetet kértek, hogy megtárgyalhassák Mokrai Mihály javaslatát, amit meg is kaptak, de végül nem tettek szóbeli kiegészítést, elfogadták a DK-s javaslatot.

Kép

A vita előtt Ignácz Dávid jegyző újra törvényességi észrevételt tett, jelezve: továbbra is fennáll, hogy nem jogszerű az előterjesztés.

A vitát így is megnyitották, de csak egyetlen hozzászólás volt: a Mi Hazánk politikusa, Pakusza Zoltán rámutatott, hogy egy 2012-es rendelet módosításán megy most a vita. Ő akkor nem támogatta a Fidesz-KDNP kezdeményezését, mert nem szeretné, hogy a Holding egy "zárt dobozként" működjön.

Kép

Veres Pál polgármester annyit reagált, hogy ezek szerint a fideszesek már nem értenek egyet azzal a rendelettel, amit annak idején ők terjesztettek be és szavaztak meg.

A módosító javaslatokkal együtt végül a többség megszavazta az indítványt, de a jegyző jelezte: az elfogadott rendelettervezet ebben a formájában törvénysértő, jogellenes, ezért nem hirdetik ki.

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.