Ugrás a tartalomra

Elhunyt Ferdinandy György író, egyetemi tanár

Létrehozva
A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus életének 89. évében halt meg.
Kép
Fotó: Internet

Ferdinandy György november végén tüdőgyulladással került kórházba a floridai Miamiban, állapota ezt követően nem javult; vasárnap hunyt el - tudatta felesége nevében az író szerkesztője, Navarrai Mészáros Márton hétfőn az MTI-vel.

A Budapesten 1935-ben született író édesapja és nagyapja orvos, édesanyja gépírónő, háztartásbeli volt, alakjuknak számos kisprózai munkájában állított emléket. Örökség című, életében utolsóként megjelent kötete az édesapa történetét elmesélő A bolondok királya (2007) című kisregény, valamint az édesanyával kapcsolatos írásokból felépülő Egy sima, egy fordított (2010) című kisregény összefűzött, új írásokkal kiegészített változata.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után, az ELTE BTK magyar-francia elsőéves hallgatójaként Nyugatra távozott. 1956 és 1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyvárus volt. 1957-től 1960-ig a strasbourgi és a dijoni egyetemen tanult, 1964-ben a Puerto Ricó-i Állami Egyetem tanára lett, ahol - megszakításokkal - 2000-ig oktatott. 1964 és 1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója volt.

1969-ben a Strasbourgi Egyetemen - Remenyik Zsigmondból tézist írva - irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1973-ban rövid időre ismét Franciaországban telepedett le, 1976-1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 1981-től 1986-ig a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkesztette, az NRF és a Le Monde munkatársa volt. 1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tartott egy szemesztert.

Miután 2000-ben nyugdíjazta a Puerto Ricó-i Állami Egyetem, kezdetben felváltva Puerto Ricó-ban és a floridai Miamiban élt, a 2010-es évektől hazaköltözött Budapestre, de évente visszautazott Miamiba; 2019 óta nem járt Magyarországon.
1960-ban jelent meg első, francia nyelvű novelláskötete, a L'île sous l'eau; első magyar nyelvű prózakötete 1965-ben Münchenben látott napvilágot Futószalagon címmel. Magyarországon először 1988-ban jelent meg könyve, a Szerecsenségem története.

Ferdinandy György a francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt. Számos rangos magyar és nemzetközi kitüntetés, köztük a Saint-Exupéry-díj (1964), a József Attila-díj (1995), a Magyarország Babérkoszorúja (2019), a Prima Primissima díj (2019) és a Budapestért díj (2022) birtokosa.

Folyamatban van életműkiadása, amelynek harmadik kötete, az Örökség 2023-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál. Friss írásokból álló kötete Szól a kakas címmel 2022-ben a Magyar Napló Kiadónál jött ki.
Számos magyar költő és prózaíró munkáját fordította spanyol nyelvre, ezek egy részét házastársával, María Teresa Reyes kubai származású és Puerto Ricó-i identitású volt egyetemi professzorral, lektorral és műfordítóval közösen. Kritikusként is tevékenykedett, a kortárs magyar irodalom több száz munkájáról írt esszét, jegyzetet, kritikát.

Ferdinandy György kétszer házasodott, négy gyermeke van. (MTI)

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!