Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Városház téri látkép

Létrehozva
A városháza épületegyüttese, beleértve a hivatal régi főbejáratát is – ez áll a régi és az új felvételek középpontjában.
Kép

A képek a vármegyeháza első emeletéről készültek, a pontos helyszín megtalálásában a vármegyei önkormányzat sajtókommunikációs osztályának munkatársa, Pásztor Imre segédkezett, ezúton is köszönet neki. A régi kép készítésének idején még közút haladt a városháza és a megyeháza között, itt csak csak a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején lett sétányt, azt követően, hogy a Széchenyi utcát sétálóutcává minősítették. Ebben az időszakban ültették a területet azóta meghatározó platánsort is. További érdekesség, hogy a régi felvételen az avasi református templom felett látható a Szeghalmy Bálint által tervezett kilátó, amit 1934-ben építettek fel és 1956 decemberében égett le, az egyik legenda szerint egy szovjet tank nyitott tüzet rá.

Kép


(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József, Osztie Tibor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.