Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Görgey utca

Létrehozva
A Fortepan fényképgyűjteményéből származó felvétel 1964-be repít vissza, a mai Görgey Artúr utcának, vagyis az akkori Felszabadítók útjának egy részlete látható.
Kép
Forrás: Fortepan / Szánthó Zoltán

A képpár középpontjában az egykori SZOT-székház, valamint a néhai Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ van; a komplexum 1959 és 1962 között épült Vass Antal tervei alapján. A művelődési központ bezárását követően, 2008-ban átalakították az épületet, jelenleg egy banknak és egy egészségügyi központnak ad otthont. A kezdetektől az épület előtt áll Kiss Sándor Vízmerítők című szobra, ez utóbbi azonban a képeken nem látszik.

Kép
Fotó: Osztie Tibor

A régi fotó jobb oldalán még jól kivehető az a földszintes házsor, ami valamikor meghatározta az egész környéket, helyén ma a Corvin és a Görgey utcák találkozásánál a kétezres években kialakított körforgalom, részben pedig a Tudomány és Technika Háza található. A bal oldalon álló házsor egy része jelenleg is megvan, itt ma óvoda, társasházak és vendéglátóhely is megtalálható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.