Ugrás a tartalomra

BOKIK bál: a tombola bevételét a Gyermekek Átmeneti Otthona kapja

Létrehozva
Megtartotta hagyományos farsangi jótékonysági bálját szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub a Népkerti Vigadóban, ahol elismeréseket is átadtak.
Preview Image
BOKIK-Lions jótékonysági bál. Galéria! Fotók: Osztie Tibor

A hagyományokhoz hűen a bál elején a köszöntőbeszédeket követően adták át a BOKIK díjait, ezúttal négyen, két vármegyei vállalkozó és két szakmai partner részesültek az elismerésekben. A díjakat Bihall Tamás, a BOKIK elnöke és Parragh László, az MKIK elnöke adta át.

Beszédében Bihall Tamás, a BOKIK elnöke kiemelte, huszonhárom éve rendezik meg ezt a jótékonysági eseményt, ami már több is, mint hagyomány. Tapasztalata szerint a vármegye gazdasága és vállalkozásai erősek, „a jég hátán is megélnek”, és ez okot ad az optimizmusra. Bizakodva lehet tekinteni a 2024-es évre, amelyben a társszervekkel, a kormánnyal és oktatási intézményekkel együttműködve ők is mindent megtesznek továbbra is a helyi vállalkozásokért. Különböző programokat – mint a Széchenyi Kártya – indítanak vagy folytatnak, hogy ezzel is támogassák a cégeket. 

Kép

A jótékonysági bállal kapcsolatban elmondta: „Azért szövetkeztünk ebben az évben is az Első Miskolci Lions Klubbal, mert a jótékonykodás nekünk is régi szívügyünk, a Lions Klub meg erre született. Velük együtt olyan célokat választottunk az elmúlt években és az idén is, amelyek biztosítják, hogy a felajánlott támogatás jó helyre megy. Idén ez a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Gyermekek Átmeneti Otthona. Ők kapják meg a bál tombola bevételét és egyéb felajánlásait. Ez egy jó házasság a Lions Klubbal, így szeretnénk folytatni a jövőben is.” 
Az elnök hangsúlyozta, a ma átadott díjak nyerteseit egy nagy merítésből tudták kiválasztani, mert szerencsére sok a jó cég és a jó partner, a kamara egy nagy közösség. 

Fazekas Csaba, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke elmondta, a klubjuk első és eredeti célja a vakok és gyengénlátók támogatása, de lokálpatriótaként minden olyan kezdeményezés mögé odaállnak, amely jószolgálati célt szolgál, ahol tudnak segíteni. Így kerültek kapcsolatba a MESZEGYI-vel is, ahol sok rászoruló gyermeket kell támogatni. A befolyó összeget, felajánlásokat teljes egészében ők kapják meg, a pontos felhasználásról az intézmény szakemberei döntenek majd. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub 2024-es jótékonysági bálján kitüntetettek:
A BOKIK Támogatói Díját kapta: Kovácsné Fecz Csilla, a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója.
A BOKIK „Az év Cégvezetői Díja” elismerést kapta: Lőrincz Ákos, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója.
A BOKIK „Az év Vállalkozói Díja” elismerésben részesült: Kocsi László, az ÉPSZER – Építő- és Szerelőipari Zrt. elnök-igazgatója. 
A BOKIK „Az év Vállalkozói Díja” elismerést vehette át: Kisgergely Zsolt, a Kisgergely Fagylaltgyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.