Ugrás a tartalomra

Több ATM beltérbe költözött Miskolcon

Létrehozva
Kényelmi és biztonsági okokból szüntették meg a bankjegykiadó automaták nagy részét a városban.
Kép
A bankjegykiadó automata helye a Szemere Bertalan és az Uitz Béla utca sarkán. Fotók: Juhász Ákos

Miskolc több pontján belterébe költöztette az Erste Bank az ATM-jeit, a Bajcsy-Zsilinszky utca 1-3. szám alatt pedig megújult a bankfiókja. A Villanyrendőrnél, a Szemere Bertalan utca és az Uitz Béla utca sarkán, a Vörösmarty városrészben, illetve az Újgyőri főtéren is megszűntek a kültéri erstés bankautomaták. Jelenleg a belvárosban a Kazinczy Ferenc utcán érhető még el az utcáról az automata. A változások okáról érdeklődtünk.
 
„Az Erste a teljes ATM-hálózatát átszervezi és jelentősen bővíti a bankautomatával ellátott települések számát az ország egész területén, így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is” – válaszolta megkeresésünkre az Erste kommunikációs csoportja. „Terveink szerint 2024 végére minden magyarországi, 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú településen lesz bankjegykiadó automatánk.” Azt is hozzátették, hogy ennek eredményeként hamarosan mintegy 90 olyan kisebb településen lesz elérhető a bank készpénzfelvételi szolgáltatása, ahol ma még nem. 

Kép
Az ATM sokáig a MÁV Jegyiroda oldalában, később a mostani kávézó mellett működött. A kávézó ma is megvan, az ATM-nem már hűlt helye sincs.

Majd tudatták, hogy az Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023-as rendelete előírja a pénzintézetek által az egyes településeken üzemeltetendő bankautomaták darabszámát. Ez a vármegyeszékhelyeken legalább öt. 
„Az Erste Miskolcon hét bankautomatát üzemeltet. A korábbi, korszerűtlen készülékeket nagyobb kapacitású, modern eszközökre cseréli” – írta levelében a bank kommunikációs csoportja. Magyarázatképpen elmondták, hogy a beltérbe helyezett automaták nagyobb privát szférát és biztonságot nyújtanak az ügyfelek számára a pénz ki- és befizetésnél. 

Az ügyfelek változó igényeihez igazítva az Erste öt éve indította el fiókátalakítási programját, hogy azok illeszkedjenek az emberek változó igényeihez – tudtuk meg.
„Az Erste megújult miskolci bankfiókja a bank új, emberközeli arculatát tükrözi. Az új elképzelés szakított az évszázadok óta csaknem változatlan, hivatali jellegű stílussal és barátságos légkört teremtő, a tanácsadást szolgáló fiókot alakítottunk ki” – nyilatkozta portálunknak Kiss Tamás, az Erste fiókhálózat és prémium szegmens vezetője.

Hozzáfűzte, hogy az új fiókok, így a miskolci is több részre oszlik: a közvetlenül a bejárathoz kapcsolódó önkiszolgáló zónára; a diszkrét megbeszéléseket is lehetővé tevő tanácsadói terekre; valamint a gyors ügyintézésre – például a lakcímváltozás bejelentésére – is alkalmas köszöntő pultokra. Az önkiszolgáló zónában mindig több ATM áll az ügyfelek rendelkezésére, amelyekből egyre több  pénzbefizetésre is alkalmas, valamint Netbank sarkot is létrehoznak, ahol az ügyfél maga tudja az átutalásait, lekötéseket intézni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.