Három egymást követő hétvégén közlekedett a Zúzmara Expressz Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem használt szárnyvonalára - közölte portálunkkal az Északerdő Zrt. - Akkora volt ugyanis az érdeklődés az erdőgazdaság által eredetileg január 27-re meghirdetett program iránt, hogy február első két szombatján ismét megrendezte a vonatozást a társaság. A rendezvényekre összesen mintegy 700 utast regisztráltak, elsősorban gyerekes családok, és túrázni vágyó csoportok utaztak a Zúzmara Expresszeken. Minden alkalommal két-két kirándulóvonat indult Miskolc-Dorottya utcáról Mahócára. A programok során egyéni túrákon lehetett felfedezni Andókút környékének természeti értékeit.
Háromszor járta be a Bükköt a Zúzmara Expressz
Ez is érdekelhet

Közlekedési információk szerda reggel
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.

Folytatódik az esőmentes, aszályos időszak
Az előrejelzésekben nyoma sincs annak, hogy kiterjedt csapadékrendszer érje el hazánkat, ezért a – már egyébként is – súlyos aszályhelyzet június maradék napjaiban tovább fog romlani.

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.