Ugrás a tartalomra

Így változik a közlekedés a Kocsonyafesztivál idején

Létrehozva
Március 7–10. között, a Kocsonyafesztivál rendezvény miatt változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti. Mutatjuk a részleteket!
Kép

Pénteken, szombaton és vasárnap a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca villamos-megállóhely között villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok fognak közlekedni. Március 8-án, pénteken az 1A-s és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamosok helyett az Újgyőri főtérről induló autóbuszokat lehet igénybe venni a Vasgyárba / Vasgyárból történő utazáshoz.
 
Az autóbuszok közlekedését érintő változás, hogy a Villanyrendőr autóbusz-megállóhely lezárásra kerül, emiatt csütörtökön 23:05 után vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a 14-es, 14G-s, 28-as, 34-es, 35-ös, 36-os, 43-as, 44-es, 900-as, 901-es, 914-es és 935-ös autóbuszok. A forgalomtereléssel érintett napokon a késő esti és a kora reggeli belvárosi garantált csatlakozások a Villanyrendőr helyett a Centrum megállóhelyen teljesülnek a villamospótló járatok és az É–D-i várostengelyen közlekedő autóbuszjáratok között.

busz


 
Március 11-én, hétfőtől minden villamos- és autóbuszjárat a menetrendben meghirdetettek szerint közlekedik.
 
Az autósokat érintő forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél, a Centrum irányába a külső forgalmi sáv csütörtök késő estétől hétfő hajnalig részlegesen lezárásra kerül.

A villamosközlekedést érintő változások:


Pénteken, szombaton és vasárnap a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között VP jelzésű villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat, de éjszakánként egyes villamospótló járatok az 1-es villamos teljes vonalán közlekednek, 1VP jelzéssel.
 
Március 7-én, csütörtökön a Tiszai pályaudvar végállomásról menetrend szerint indulnak a villamosok, Felső-Majláthról 22:55-kor, 23:10-kor és 23:30-kor viszont már 1VP jelzésű villamospótló autóbusz indul. A Felső-Majláthról 22:55-től, illetve a Tiszai pályaudvar végállomásról 23:15-től induló összes villamospótló járat már terelt útvonalon közlekedik.
 
Március 8-án, pénteken 1VP jelzésű villamospótló autóbusz indul

a Tiszai pályaudvar végállomásról: 02:20, 02:50, 03:20, 03:30, 03:45, 04:00, 04:15, 04:25, 04:35;
Felső-Majláth végállomásról a teljes üzemidőben villamosjáratok közlekednek.
 
Március 9-én, szombaton 1VP jelzésű villamospótló autóbusz indul

a Tiszai pályaudvar végállomásról: 01:45, 02:20, 02:50, 03:20, 03:30, 03:45, 04:00, 04:15, 04:30;
Felső-Majláth végállomásról a teljes üzemidőben villamosjáratok közlekednek.
 
Március 10-én, vasárnap 1VP jelzésű villamospótló autóbusz indul

a Tiszai pályaudvar végállomásról: 01:45, 02:20, 02:50, 03:20, 03:30, 03:45, 04:00, 04:15, 04:30, 23:15, 00:05, 00:45;
Felső-Majláth végállomásról: 23:10, 23:30, 23:50, 00:10, 00:30, 01:10.

Kép

 
Pénteken és szombaton 04:40 és 01:25, vasárnap pedig 04:40 és 23:00 között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon villamosok közlekednek.
 
Március 8-án, pénteken az 1A-s és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamosok helyett az Újgyőri főtérről induló autóbuszokat lehet igénybe venni a Vasgyárba / Vasgyárból történő utazáshoz.

A villamospótló autóbuszok útvonala és megállóhelyei

A VP jelzésű, Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között közlekedő villamospótló autóbuszok megállóhelyei:

a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni;
a Selyemrét és a Szinvapark/Centrum között a villamosmegállókban áll meg;
a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
a Malomszög utcán a szökőkút melletti autóbusz-megállóhelyen áll meg.
 
Az 1VP jelzésű, Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között közlekedő villamospótló autóbuszok megállóhelyei:

a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni;
a Selyemrét és a Szinvapark/Centrum között a villamosmegállókban áll meg;
a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
a Malomszög utca és az Újgyőri piac között a villamosmegállókban áll meg;
a DVTK Stadion, a Diósgyőri Gimnázium, a LÁEV (kisvasút) és a Zenta utca villamosmegállónál a vele párhuzamos, út mellett kialakított villamospótló megállóhelyen áll meg;
a Bulgárföld városrész, Diósgyőr városközpont és Alsó-Majláth villamosmegálló helyett az 1-es autóbusz megállóhelyein áll meg;
a Bölcs utca villamosmegállóban nem áll meg, helyette az 1-es autóbusz Alsó-Majláth megállóhelyén lehet igénybe venni;
Felső-Majláthon az 54-es autóbusz leszállóhelyén áll meg és annak felszállóhelyéről indul.

bisz

Változások a buszközlekedésben

A Villanyrendőr autóbusz-megállóhely a Kocsonyafesztivál ideje alatt lezárásra kerül, emiatt március 8-án, csütörtökön 23:05 után március 10-én, vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a 14-es, 14G-s, 28-as, 34-es, 35-ös, 36-os, 43-as, 44-es, 900-as, 901-es, 914-es és 935-ös autóbuszok. A forgalomtereléssel érintett napokon a késő esti és a kora reggeli belvárosi garantált csatlakozások a Villanyrendőr helyett a Centrum megállóhelyen teljesülnek a villamospótló járatok és az É–D-i várostengelyen közlekedő autóbuszjáratok között.
 
Csütörtökön éjszaka már terelt útvonalon közlekedik:

a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:07-kor induló 914-es járat;
a Miskolctapolca végállomásról 22:55-kor és 23:45-kor induló 914-es járat;
a Repülőtér / Bosch végállomásról 00:00-kor induló 36-os járat;
az Avas kilátó végállomásról 23:20-kor és 00:35-kor induló 36-os járat;
az Avas kilátó végállomásról 23:50-kor induló 935-ös járat;
a Szondi György utca végállomásról 00:40-kor induló 900-as járat.

Az autóbuszok módosuló megállóhelyei

A 14-es, a 914-es és a 36-os autóbuszok a Hejőpark, illetve az Avas kilátó irányában a Petőfi tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok;

a Repülőtér / Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A Népkert után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 14G-s autóbuszok a Repülőtér / Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A turbókörforgalom után található Vörösmarty városrész megállóhely után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg, a Szeles utcától az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 28-as, a 43-as és a 44-es autóbuszok a Búza tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 34-es autóbuszok az Avas kilátó irányában a Petőfi tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 35-ös autóbuszok a Centrum végállomást követően a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 900-as és a 935-ös autóbuszok az Avas kilátó irányában, a Búza tér / Zsolcai kapu megállóhely után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
a Szondi György utca végállomás irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A Népkert után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.

A 901-es autóbuszok a Petőfi tér megállóhely után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). Megfordulnak a Görgey Artúr utcai körforgalomban, majd a Vörösmarty utca – Corvin utca kereszteződésben jobbra kanyarodva, eredeti útvonalukon folytatják az útjukat.
 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.