Ugrás a tartalomra

MSZP: mindenki számára elérhetővé kell tenni a Balatont

Létrehozva
Az ott élők és a vendégek számára is "elérhetővé" kell tenni a Balatont, meg kell találni a egyensúlyt a turizmus és helyi emberek érdekei között - mondta az MSZP pártigazgatója vasárnapi, online sajtótájékoztatóján.
Kép
Fotó: MTI

Molnár Zsolt szerint hibás Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy siófoki konferencián tett felvetése, miszerint választani kell, hogy a Balaton "kis Florida lesz-e" vagy megmarad az ott élők lakóhelyének.
Az ellenzéki politikus szerint azért hibás a kérdésfeltevés, mert a Balatonnal együtt jár a turizmus, és eddig jól megfértek egymás mellett a vendégek és az ott élők. Meg kell találni a helyes egyensúlyt, hogy a térségben élők is otthonuknak érezzék a régiót - mondta.

Az MSZP úgy látja, nem lehet hatósági árassá tenni az ingatlan- és telekárakat, mert az árképzés a szabad verseny része, azonban lakóparkok helyett érdemes lenne bérlakásokat építeni a fiatalok számára. Ezen kívül olyan turizmustámogató intézkedések kellenek, amelyek adóbevételeket generálnak és munkahelyeket teremtenek úgy, hogy azok a helyiek számára is elfogadhatóak - ismertette.

"Legyen a Balaton mindenkié" - emelte ki Molnár Zsolt. Azt javasolta, maradjanak meg a szabadstrandok, a családok könnyebb eljutását a Balatonhoz és a térségbe pedig támogassák. Meg kell akadályozni a Balaton-part túlépítését, hogy ne "egy lakópark luxusmedencéjévé váljon a tó" - mondta.
Az MSZP pártigazgatója bízik abban, hogy Navracsics Tibor is latba veti befolyását, hogy a tó valóban a családok pihenőhelye legyen,  az ott születettek pedig helyben tudjanak boldogulni. (MTI)

Ez is érdekelhet

24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.