Ugrás a tartalomra

Spilman Nóra kapta idén Miskolc sajtódíját

Létrehozva
Munkatársunk több mint tíz éve dolgozik az idén harminckilenc éves Miskolc Televíziónál.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Spilman Nóra, a Miskolc Televízió szerkesztő-riportere kapta ebben az évben a miskolci polgármesteri hivatal sajtódíját. A rangos elismerést csütörtökön délután adta át munkatársunknak Veres Pál, Miskolc polgármestere.

Nóra több, mint tíz éve dolgozik a Miskolc Televíziónál, ez idő alatt több mint négyezer-ötszáz anyagot: közéleti, kulturális, szórakoztató magazinokat és gazdasági, társadalmi, politikai témájú riportokat készített. Jelenleg a Miskolc Ma, vagyis a városi tévé híradójának, a Kilátó című közéleti, a Promenád kulturális magazinnak és az Egészségperceknek a felelős szerkesztője és műsorvezetője.

Kép

A minap.hu érdeklődésére elmondta: meglepődött, hogy idén rá esett a városháza választása, de természetesen nagyon örül az elismerésnek. „A városban szerencsére nagyon sok kolléga van, akik a szakmában dolgoznak, ezért eszembe sem jutott, hogy idén én kaphatom ezt a díjat. Másrészt viszont nyilván meglepődtem és nagyon örülök, hiszen méltó megkoronázása ez az elmúlt tíz évemnek” – hangsúlyozta munkatársunk, aki hozzáfűzte: bár voltak az elmúlt egy évtizedben nehéz pillanatok, mindig az fogalmazódott meg benne, hogy nem tudna és nem is szeretne mást csinálni, csak tévézni.

Elárulta azt is, bár hívták már máshová dolgozni, de a szíve mindig Miskolchoz és azon belül a Miskolc Televízióhoz húzta, ahol az elmúlt években annyi mindent kipróbálhatott. Kérdésünkre elmondta nagyon fontos számára nemcsak a városi televízió, hanem az egész MIKOM közössége.

Kép

– Mi valóban egy közösség vagyunk, ahol ráadásul nemcsak a régen itt dolgozók érzik jól magukat, de szeretetettel várunk vissza olyanokat is, akik korábban már megfordultak itt és minden segítséget megadunk azoknak, akik újonnan kezdenek – mondta el Nóra.

Március 15-e a Magyar Sajtó Napja – a szabad magyar sajtót 1990 óta ünnepeljük ezen a napon arra emlékezve, hogy 1848-ban március 15-én nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt, a szabad magyar sajtó első termékeit.

Ez is érdekelhet

Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.