Ugrás a tartalomra

Új járdát kap a Jókai-lakótelep: évtizedes probléma oldódik meg

Létrehozva
Szopkó Tibor lakossági fórumot tartott a fazekas utcai aluljáró közelében, ahol az önkormányzati választókörzetének tervezett fejlesztéseiről beszélt.
Kép
Munkában a Fakopp és a képviselő Fotó: Osztie Tibor

Emellett a környéken élők is elmondhatták, mik a legsürgetőbb problémák, milyen ügyekben kérik Szopkó Tibor segítségét. Volt, aki az egyes részek közbiztonságával kapcsolatban fogalmazták meg aggályaikat, mások arra panaszkodtak, hogy bizonyos épületek falait sokan előszeretettel használják wc-nek – ezzel kapcsolatban Szopkó Tibor elmondta, dolgoznak az ügyön: a Debrecenben alkalmazott megoldáshoz hasonlóan köztéri elemnek is megfelelő mobil illemhelyeket szeretnének telepíteni a jövőben.

A fórum háttérhangját a Fakopp adta: a Fazekas utca egyik fáján épp mérőműszeres vizsgálatot végeztek, mely során kiderült, milyen mértékű korhadás van a törzsben, szükséges-e a beavatkozás a balesetveszélyes helyzetek elkerülése miatt.

A szakmai szemléletet Durda Péter a Városüzemeltetési és Műszaki Osztály vezetője biztosította a fórumon.

Kép

- A Fazekas utca 1-11 és a Jókai 1-15 társasházak között a járdafelület felújítását végzi el a közeljövőben az önkormányzat. Mivel 35-40 éves járdáról beszélünk, időszerű foglalkozni a kérdéssel – fogalmazott Durda Péter, aki szerint a munka nagyjából három hét múlva kezdődik.

- A tér- és aszfaltburkolatot valamint az optikai köveket és az alattuk lévő betont is felbontják majd.

Az említett utcarészen sok lakó parkol, az osztályvezető őket is megnyugtatta: a munka szakaszosan történik, egyszerre csak egy adott részt újítanak majd fel.

Szopkó Tibor elmondta igyekeznek reagálni minden lakossági bejelentésre, egy ilyen előzte meg a mostani fórumot is.

- Éppen egy madáretetőt tettünk ki a városgazda munkatársaival, amikor az egyik épületből megszólítottak, hogy szerintük az egyik fa nem biztonságos. Kértük ennek a bevizsgálását: úgy tűnik, a fa menthető, valószínűleg csak a koronáját kell megkönnyíteni, hogy biztonságban érezzék magukat a lakosok.

Kép

Szopkó Tibor a képviselői ciklusa egyik legnagyobb munkájának nevezte a tervezett járdafejlesztést.

- Ez adta a fórum másik apropóját. A Jókai-lakótelep Északi tehermentesítő felé eső részét sűrűn borítják a fák. Ez nem csak zajvédelmi okokból, de a zöldítés szempontjából is fontos tényező. A gyökerek azonban felnyomják az aszfaltot mind az úton, mind a járdán. Utóbbi miatt számos panaszt kaptam. A bejelentőket arról tájékoztattam, hogy már elindítottuk a beszerzési eljárást, így egy több évtizedes adósságot tudunk megfizetni az itt élőknek: sok száz ember életét könnyíti meg a fejlesztés – mondta Szopkó Tibor.
 

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.