Ugrás a tartalomra

Stoptáblát mutattak a propagandának – de zöldválaszokat is kerestek

Létrehozva
Csütörtökön Miskolcon folytatódott az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat országjárása.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Városunkba érkezett a „STOP kormánypropaganda”-iskolabusz mellyel az ország számos településére viszik el a szervezők a közösen összegyűjtött, közel négyszázezer üres és érvénytelen nemzeti konzultációs ívet.

Ahogy azt figyelemfelhívó akciójuk kapcsán a szervezetek megfogalmazták:

„propagandakérdések helyett valódi ügyekben akarnak az emberek véleményt mondani”.

Kép

A Tudomány és Technika Házához leparkolt busznál az érdeklődőknek mindemellett lehetőségük nyílt konzultációs “válaszküldeményekben” üzenni a kormánynak – elmondani, szerintük mik azok az országos vagy helyi témák, amikben valódi konzultációt kellene folytatni.

Kép

Mindemellett az aHang helyi csoportja, a miskolci aPont aktivistái aláírásokat gyűjtöttek a “Valljanak színt! Derüljön ki, hogy pontosan mi történt a kegyelmi ügyben!” című petíció kapcsán, amelyet eddig már több mint tizenhatezren támogattak – tudtuk meg Sikoparija Lujzától, az aHang Borsod-Abaúj-Zemplén megyei koordinátorától.

Kép

Kora este végül Dusza Erika újságíró moderálásában kerekasztal-beszélgetést is tartottak egy meghívott vendég társaságában – megtalálandó a válaszokat, hogyan lehet zöld és fenntartható város Miskolc.

Kép

Holoda Attila arról beszélt, hogy alapvetően nem azért fog megváltozni a világ, mert elfogynak fosszilis energiakészleteink. Kifejtette: a glóbusz ismert szénkészletével a jelenlegi felhasználási ütemben még 3000, a földgázéval 300-400, de még a kőolajéval is 200 évig ellennénk.

Az egykori energetikáért felelős helyettes államtitkár szerint a cél az, hogy minél hatékonyabban használjuk fel a rendelkezésünkre álló energiát – s így egyre kisebb lábnyomot hagyjunk környezetünkön. Hozzátette: hazánk geotermikus nagyhatalom lehetne, azonban a rendelkezésre álló vízből sokkal kevesebbet használunk fel.

Kép

„Meleg vizes medencében ülünk, ezt pancsoljuk el” – fogalmazott.

A szakember rámutatott: Miskolc már jóval az energiaválság előtt megkezdte a geotermiára történő átállást; a jelenlegi, több mint 50 százalékot meghaladó mértéket pedig a hazai települések összevetésében is egyedülállónak minősítette.

Kép

Ugyanakkor – emelte ki Holoda Attila – mindennek kutatása anyagi ráfordítás szempontjából legalább annyira kockázatos, mint a kőolajé vagy a földgázé. Éppen ezért volna rendkívül lényeges – meglátása mentén –, hogy lássuk végre a kormányzat részéről azt a stratégiai gondolkodást, ami alapján az önkormányzatok bele mernének vágni effajta vállalkozásokba.

Ez is érdekelhet

24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.