Ugrás a tartalomra

Rásegítő járatok közlekednek a DVTK – DVSC labdarugó-mérkőzésre

Létrehozva
A mérkőzést szombaton 19 óra 30 perctől rendezik meg.
Kép
Fotó: MVK Zrt.

 A nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő villamosjáratokat indít, segítve ezzel a szurkolók könnyebb eljutását, illetve hazajutását. A rásegítő 1AV-s villamosok a Tiszai pályaudvar végállomásról 18:17-kor és 18:32-kor indulnak - tájékoztatta szerkesztőségünket a társaság.

Mint írják, a mérkőzést követően, a szurkolói létszámtól függően, igény szerint indulnak majd a menetrenden felül biztosított villamosjáratok a Tiszai pályaudvar irányába.

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.