A fizetési meghagyásos eljárás közjegyzői nemperes eljárás. Lényege, hogy a hárommillió forint alatti pénzkövetelés ebben az eljárásban érvényesíthető. A kötelezett a szabályszerűen benyújtott, majd részére szintén szabályszerűen kézbesített fizetési meghagyással szemben – amennyiben azt nem ismeri el – az átvételtől számított 15 napos határidőn belül a közjegyzőnél ellentmondást terjeszthet elő. Ha ezt elmulasztja, a fizetési meghagyás jogerőssé válik. A jogosult ez alapján indíthat végrehajtási eljárást a fizetési meghagyásban követelt összegre. Ha az adós határidőben ellentmondással él, a fizetési meghagyásos eljárás bíróság előtt folytatódik, és peres eljárássá alakul.
Amennyiben a kötelezett a fizetési meghagyást nem veszi át, abban az esetben, „kézbesítési fikcióval” emelkedik jogerőre a határozat. Vagyis a jog azt vélelmezi, hogy a kötelezett átvette az iratot. Ezért a követelés végrehajthatóvá válik.
Itt biztosít lehetőséget a rendkívüli ellentmondás. Ha a végrehajtó az adósnak megküldi az első felhívást a tartozása megfizetésére, a kötelezettnek 15 napja van arra, hogy rendkívüli ellentmondással éljen a fizetési meghagyással szemben. Van egy további lényeges követelmény: az ellentmondás előterjesztésével egyidejűleg a kötelezett köteles a végrehajtás során a jogosult által megelőlegezett költségeket a végrehajtónál megfizetni, és ezt az eljáró közjegyzőnek igazolni.
Három előfeltétele van tehát a rendkívüli ellentmondásnak, ezek teljesülése esetén lehet eredményes az egyébként már jogerőre emelkedett fizetési meghagyás rendkívüli megtámadása: a fizetési meghagyásnak fikció útján kell jogerőre emelkednie. A végrehajtási lap átvételétől számítva 15 napon belül kell a rendkívüli ellentmondást előterjeszteni. A végrehajtónál felmerült és a jogosult által megelőlegezett összegek a végrehajtó előtt megfizetésre, illetve a közjegyző előtt igazolásra kerültek.
dr. Strassburger Gyula ügyvéd
A jogász válaszol: rendkívüli ellentmondás
Létrehozva
Miskolci olvasónk keresett meg levelével, melyben leírta: egy végrehajtótól kapott felhívást, hogy teljesítse jogerős fizetési meghagyásban megállapított fizetési kötelezettségét. Olvasónk nem vett át fizetési meghagyást, mint kiderítette, azt korábban a régi lakcímére kézbesítették. Kérdezi, van-e valamilyen jogi lehetősége az alaptalan fizetési meghagyással szemben fellépni.
Ez is érdekelhet
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.