Ugrás a tartalomra

A közéletet is gyógyítaná Barkai László 

Létrehozva
Elkészült Barkai László „hét pontja Miskolcért, a miskolciakért”. Pénteken az elsőről beszélt a polgármesterjelölt. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A következő hetekben ismerteti Barkai László az önkormányzati választásra összeállított, polgármesteri megválasztása esetén meglépendő programpontjait. A Lokálpatrióta Demokratikus Egyesület, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Párbeszéd - A zöldek Pártja (PM), valamint az LMP - Magyarország Zöld Pártja (LMP) által támogatott független jelölt a péntek reggeli sajtóeseményen az összefogás erejéről, a felelősségéről és Miskolc jövőjéről is szót ejtett.

Az általa demokratikus városvezetésként tételezett működés alapelvei kapcsán Barkai László kifejtette: szerinte Miskolc sorsáról a nyilvánosság előtt kell a közgyűlésnek döntenie. Hozzátette: vissza kell adni a civil szervezeteknek „a civil gondolat természetes terepét, a valódi társadalmasítást”. Közös döntés-előkészítést, együttműködést és közös ellenőrzést sürgetne megválasztása esetén.

Meglátása szerint fontos volna, hogy a miskolciak határozhassák meg szűkebb környezetük fejlesztési irányait és fő projektjeit. Ezért hoznák létre „a helyi közösségek részönkormányzatait, a helyi közösségek részvételi költségvetését”, valamint az ezek felhasználása feletti döntés lehetőségét.

Azért, hogy Miskolc lakói úgy érezzék, van beleszólásuk a város életébe, döntéseik előtt folyamatosan kikérnék a miskolci polgárok véleményét. – Ennek érdekében bevezetjük az online tanácskozások és szavazások rendszerét – szögezte le a jelölt, hozzátéve: „csak közös erővel és közös akarattal helyezhetjük vissza Miskolcot hazánk és Európa fejlettségi térképére”.

Kép

Barkai László polgármesterjelölt ezt követően arról is beszélt, hogy az eddigi kutatások azt mutatják: ő és „a szociáldemokrata és zöldpárti összefogás” az egyedüli esélyes a Fidesz jelöltjeinek a legyőzésére. Egyúttal emlékeztetett, a kezdetektől fogva az egység és az együttműködés mellett tette le a voksát.

A polgármesterjelölt végezetül hangsúlyozta: „a mérgezett közbeszéd és a társadalmat megosztó nagypolitika hátrányosan érinti Miskolc sorsát”. Éppen ezért – taglalta – „a közélet gyógyulása” érdekében elengedhetetlen „a demokrata pártok, a civil szerveztek és valamennyi miskolci együttműködése” Miskolc felemelésében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.