Ugrás a tartalomra

Beakadt a farostlemez: ugyanazt a szöveget mondta el kétszer a fideszes Halász János

Létrehozva
Hadházy Ákos szúrta ki, hogy ugyanaz a lemez megy a parlamentben.

Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János. Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán azt írta, hogy csak a nyakkendő különbözött a március 19-ei és április 29-ei napirend előtti felszólalás alkalmával, de az elmondott szöveg betűről betűre megegyezett.

Hadházy szerint „a kétszer elmondott beszéd mindent megmutat a magyar parlamentarizmusról és persze a propagandáról is”.

– A nagy kérdés, hogy miért asszisztálnak még mindig ehhez az ellenzéki pártok – vetette fel.

Mutatjuk a videót. Ön megtalálja a hét eltérést a két felszólalásban?:

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.