Ugrás a tartalomra

Megújult formában, a jót megtartva mennének tovább

Létrehozva
A folytatás esetén több ezer ember munkájára számítanak a jövőben is az alpolgármesterek.
Kép

Miskolc jelenlegi három alpolgármestere volt a vendége a Miskolc Tv Kilátó című műsorának, akik mindannyian egy csapatban maradva vinnék tovább az elmúlt öt év munkáját.

Varga Andrea Klára polgármesterjelölt többek közt arról beszélt, hogy nehezen tudott összeállni az a szövetség egy csapattá, akikből a frakció előállt az elmúlt öt év során, szükség volt a megújulásra.

- Sok kérdést rosszul láttak a frakció tagjai közül, amiből nézeteltérések adódtak. Néhány képviselőtársunk esetében nem az volt a természetes, hogy megbeszéljük ezeket a problémákat, hanem az, hogy külön utakon indultak el. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy mára nem mindenkivel tudunk a szükséges mértékben együtt gondolkodni.

 

- A kijelölt irányokat megtartjuk, a hibákból tanultunk, és kijavítjuk őket, Miskolc polgáraival építjük tovább a várost, számítva azokra a szakemberekre, akikkel eddig együtt dolgoztunk – mondta a Függetlenek SZIVE polgármesterjelöltje.

Szopkó Tibor megerősítette, az összefogás továbbra is megmaradt, de „lekoptak róla” azok a politikai elemek, akik folyamatosan feszegették az együttműködés határait.

- Egyfajta királyvízként tekintek a mostani helyzetre: most derült ki, kik mérik aranyértéken a miskolci közügyeket, és kik azok, akiket az egyéni érdek másfelé vezényel.

Badány Lajos kifejtette, az alpolgármesterek az elmúlt években pártpolitika helyett várospolitikát folytattak.

- Sokszor kellett ellenszélben dolgoznunk, de nem adtuk fel, jó úton haladunk egy innovatív, fiatalos város kiépítésének irányába, amely perspektíva lehet minden korosztály számára – fogalmazott. Hozzátette, a mostani vezetés stabilitást és folytonosságot jelent.

- Ha megtorpedóznánk ezt a politikai irányt, amit Veres Pál oldalán mi hárman megkezdtünk, az olyan változást jelentene, ami adott esetben több ezer családra is kihatással lenne, akiknek a munkájára mi továbbra is számítunk.

- hangsúlyozta Badány Lajos.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.