Ugrás a tartalomra

A magyar munkavállalókat hoznák helyzetbe a Jobbik-Konzervatívok

Létrehozva
A párt szerint hazánkban jelenleg több mint százhúszezer külföldi vendégmunkás dolgozik, holott itthon is van még munkaerő-tartalék.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A vendégmunkások elszállásolása helyett a magyarok lakhatását támogatnák a Jobbik-Konzervatívok – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, országgyűlési képviselője és Szarka Dénes, miskolci önkormányzati képviselő és frakcióvezető-helyettes egy keddi sajtótájékoztatón az Avas városközpontban.

Z. Kárpát Dániel kijelentette, pártja eltökélt célja, hogy eléje: a kormány kötelezze a multikat arra, hogy becsüljék meg a magyar munkaerőt és csak végső esetben gondolkozzanak külföldi vendégmunkás alkalmazásán. Ezt a célt szolgálja a magyar kvótáról szóló javaslatuk is, melynek lényege, hogy a hazánkban profitot generáló multik csak akkor kaphassanak állami támogatást, ha legalább kilencven százalékban magyar állampolgárokat alkalmaznak. Amennyiben ettől eltérnek, büntetőkamatot kellene fizetniük.

– Mi úgy látjuk a munkanélküliségi adatokból és az aktivitási ráta alapján, hogy hazánkban több mint háromszázezres munkaerő-tartalék áll rendelkezésre, akiket helyzetbe lehetne hozni ingyenes átképzésekkel és érdemi segítséggel, például lakhatási támogatással. Ennek ellenére már százhúszezer felé közelít a Magyarországon dolgozó vendégmunkások száma, és hozzánk eljutott hírek szerint toborzás esetén bizonyos cégek akkor is a külföldi munkaerőt részesítik előnyben, ha az adott térségben egyébként lenne elérhető magyar munkakereső, akiknek normális bért fizethetnének abból az összegből, amiből jelenleg a vendégmunkások lakhatását támogatják – részletezte a Jobbik-Konzervatívok alelnöke.

Kép

Szarka Dénes hozzátette, az utóbbi időben Miskolcon is szárnyra kaptak hírek, melyek szerint több helyi multi is távol keletieket, ázsiaiakat alkalmaz. „Közben úgy tudni, hogy itt, az Avason, a Szilvás utcán is munkásszálló épül, amiről semmit nem tudni. Az építkezés látható, de arról semmilyen hivatalos tájékoztatás nincs. Ezt egyébként a beruházó a vonatkozó jogszabályok alapján megteheti, nem szükséges ugyanis információt adni a magánterületen zajló építkezésről sem az önkormányzatnak, sem a helyi képviselőnek, sem a környéken élőknek” – mondta.

A politikus sürgette a helyi közösség tájékoztatását, mint mondta, a környéken még mindenki emlékszik arra, hogyan forgatták fel a fészekrakók az Avas városrész életét, mint mondta, mindent megfognak tenni azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg.

 

Ez is érdekelhet

Lángok közül mentette ki az idős nőt a miskolci rendőrnő
Lángok közül mentette ki az idős asszonyt a miskolci rendőrnő
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Drámai pillanatok játszódtak le egy miskolci társasházban: egy zászlós és társa az életét kockáztatva rohant be a füsttel teli lakásba, hogy kimentsenek egy kétségbeesett nyugdíjast. A mentés sikerült, de a tűz nyomot hagyott a rendőrnőn is.
Jön a keleti rangadó: Nyíregyháza - DVTK
MiskolcSport
A Diósgyőr a keleti rangadón lép pályára. A Nyíregyháza SFC vendége lesz a DVTK.
tűzoltó Miskolc
Tűz volt egy családi házban Miskolcon - tűzoltók, mentő a helyszínen
MiskolcHavaria
Az Andor utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra péntek este.
A párharc folytatódik. Fotó: magánarchívum
DVTK Jegesmedvék - DEAC: a hetedik meccs dönt majd
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés: egyenlítettek a hajdúságiak.