Ugrás a tartalomra

Néhány hét és ismét használható a harsányi felüljáró

Létrehozva
Az építményen már az utolsó simításokat végzik, a próbaterhelésen is túl vannak, így visszaadják a felüljárót a forgalomnak. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Már az utolsó simításokat végzik a harsányi felüljárón. Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, a helyreállítási munkák áprilisban kezdődtek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetőjétől megtudtuk, mivel a munka a terveknek megfelelően halad, így várhatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy szeptembertől helyreálljon az eredeti forgalmi rend.

Kép

– A munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, július végén kerültek a hídra az aszfaltrétegek és a korlátok, így szerkezetileg a felüljáró már elkészült. Aztán augusztus utolsó hetében végezzük majd el az építkezés miatt kialakított terelőutak fokozatos visszabontása és a végleges forgalmi rendnek megfelelő KRESZ-táblák kihelyezése. Ezt követően a terveink szerint augusztus utolsó hétvégéjén már visszaáll az eredeti forgalmi rend – mondta el Polgár Tamás. 

Kép
Polgár Tamás

Addig is a kivitelező még az utolsó simításokat végzi. Az iskolakezdésig a munkások a híd alatt pótolják a hiányzó burkolóelemeket, illetve a meglévők homokszórását végzik. Továbbá az ideiglenes közúti jeleket is eltávolítják majd helyette felfestik a végleges burkolati jelzéseket. Az osztályvezető megosztotta azt is a hét elején volt a felüljáró próbaterhelése, ahol minden rendben volt.
- A hidat ilyenkor általában rakott teherautókkal terheljük meg a tervben lévő terhelésnek megfelelően. Különböző pozíciókba állnak be a kocsik és eközben mérik a híd mozgását, behajlását – részletezte Polgár Tamás.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ahogyan az ismert, a felüljáró még 2022 márciusában sérült meg, amikor egy munkagépet szállító, túlméretes, nehézgépszállító tréler haladt Miskolc felől az autópálya irányába, amelynek sofőrje figyelmen kívül hagyta a 4,5 méteres magasságkorlátozó közúti jelzőtáblát és a hídnak ütközött. A balesetben a szállított munkagép a híd tizenöt tartógerendájából tizenhármat súlyosan megrongált, gyakorlatilag összetört.

A balesetet követően készült szakértői vélemények megállapították, hogy a híd középső, 3-as főút feletti nyílását nem lehet kijavítani, azt teljesen át kell építeni. Az engedélyek beszerzése és a tervezés után tavasszal kezdődött el az újjáépítés, ami több, mint ötszázmillió forintba kerül.

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.