Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futás Miráért

Létrehozva
Idén hatodik alkalommal rendez nagyszabású jótékonysági futást a Supersum Közhasznú Alapítvány szeptember 28-án, szombaton Miskolc belvárosában.
Kép
Fotó: Supersum

Az esemény nagyságát demonstrálja Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökének elmondása szerint, hogy már másodjára rendeznek jótékonysági futást közösen a Magyarországi Légimentésért Közhasznú Alapítvánnyal. A program célja, hogy pénzadományt gyűjtsenek az encsi mentőállomás mentőtechnikusa, Kovács Gábor kislányának speciális fejlesztőkezeléseire, terápiájára.

– A mentő bajtársak az ország minden tájáról az édesapa és családja mellé álltak, hisznek abban, hogy országos összefogással, nagylelkű adományozók csatlakozásával együtt hamarabb elérhetik a kitűzött célt, az 5 millió forintot – tudatta lapunkkal a kuratóriumi elnök.

Második alkalommal fogott össze egy jó ügy érdekében a Supersum Közhasznú Alapítvány és a Magyarországi Légimentésért Közhasznú Alapítvány. Ezúttal Kovács Mirát támogathatjuk. A kislány születése óta számos egészségügyi problémával küzd, nemrégiben Di-George szindrómával diagnosztizálták, ami további kihívásokat jelent számára és családjának.

A család Abaújszántón él, az állandó felügyelet miatt az édesanya nem tud munkát vállalni, a mentő édesapa fizetéséből próbálnak mindent előteremteni a kislánynak. Jelenleg beszédterapeutához, lovas terápiára és különféle fejlesztő foglalkozásokra hordják, azonban a beszéde még mindig elmaradott, mozgása instabil, és szociális helyzetekben rendkívül szorong. Érzelmeit egyedi módon fejezi ki, és gyakran elvonul a társas helyzetek elől. Nagyon fontos lenne, hogy Mira mihamarabb megkapja a kezeléseket, de a hatalmas költségeket nem tudják önállóan fedezni.

– Segíteni úgy tudunk, ha minél többen elmegyünk Miskolcra szeptember 28-án, szombaton, és futunk együtt 2024 métert. A nevezési díjjal támogatjuk, hogy Mira közelebb jusson a teljes élethez – mondta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum kuratóriumi elnöke, egyúttal felhívva a figyelmet arra, hogy egy számlaszámra való utalással ugyancsak támogathatjuk a kislány gyógyulását.

A rendezvény idején, 10 és 11 óra között forgalomkorlátozásra kell számtani, amit a rendőrség biztosít, a villamosforgalmat pedig lassítja majd. Mint megtudtuk, a Városház térről induló futók ezúttal a Széchenyi és Kazinczy utcán át a Hősök tere, majd a Deák Ferenc tér és a Palóczy utca érintésével térnek vissza a Városház térre.

A tavalyi évhez hasonlóan, aznap Miskolc is helyszíne lesz egy országos véradási kampánynak: 11 és 17 óra között a mentőhelikopter ügyeleti idejét a Szent István téren tölti majd, emiatt a térre az 5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek nem hajthatnak majd be a Városháza sajtóosztályának tájékoztatása szerint. További információ: ITT

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.