Ugrás a tartalomra

Olyan dolog történt a Baráthegyieknél, amire korábban még soha nem volt példa

Létrehozva
Egy időben három alom labrador kölyök nevelkedik a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál. Erre még nem volt példa – tájékoztatta lapunkat Berta László kommunikációs vezető, hozzátéve: az is különleges, hogy mind a három anyakutya először szült.

A kölykök egészségesek és szépen fejlődnek, Malina, Azúr és Topáz gondosan nevelik őket. 

A kutyaiskola három videóinterjút készített a Miskolcon, Törökbálinton és Szadán nevelkedő kicsikről. Önkéntes munkatársaik saját otthonukban vigyáznak az anyakutyákra és a kölykökre.

Berta László azt is elmondta, hogy Malina és Azúr kölykei most pénteken lesznek háromhetesek, már mindegyiknek kinyílt a szeme, elkezdtek „járni”, vagyis pár lépést tudnak önállóan menni. Malinának két kölyke született, ők a „G” betűs alom (a nevük g betűvel kezdődik majd), Azúrnak három kölyke született, ők lesznek a „H” betűsök.

Topáz kölykei már hathetesek. Mind a heten élvezik a kert adta szabadságot, ahol szép időben hosszú órákat töltenek játékkal és természetesen evéssel. Az anyatej mellett egy ideje már szilárd táplálékot is kapnak. Az ő neveik „F” betűvel kezdődnek majd.

Malina kölykei háromhetesek, ők a „G” betűs alom. Törökbálinton van a lakóhelyük (a felvételt a kutyaiskolától kaptuk):

Azúr kölykei szintén háromhetesek, ők a „H” betűs alom. Szadán laknak (a felvételt a kutyaiskolától kaptuk):

Hathetesek lettek Topáz kölykei, ők az „F” alom. Lakóhelyük Miskolcon van (a felvételt a kutyaiskolától kaptuk):

 

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.