Ugrás a tartalomra

DKV-s buszok is segítik a villamospótlást a Miskolci Pikniken

Létrehozva
A kék-fehér Volvok a fesztivál első napján, szeptember 20-án, pénteken jelennek meg a városban.

Kép
Fotó: MVK Zrt.

Szeptember 20-án, a Miskolci Piknik rendezvény első napján a városunkban ismeretlen buszok is segítik a villamospótlást, a megnövekedett forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében – írja honlapján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Amint fogalmaznak, a szokásostól eltérően, kék-fehér színű Volvo típusú buszok közlekednek majd villamospótló járatként, amelyekkel eddig még nem találkozhattak Miskolcon.

– Ne lepődjenek meg a változáson, és bátran szálljanak fel ezekre a modern, kényelmes járművekre, amelyek ugyanúgy a meghirdetett villamospótló autóbusz útvonalon közlekednek és viszik Önöket úticéljuk felé – zárják. MN

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub Évadzáró Táncgálája az Adyban
Szemet kápráztatóan zárták az évadot a miskolci táncosok
Miskolc
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub mellett a hétvége folyamán a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület is megadta a módját az évzárásnak.
Képgaléria
Lions 3x3 kosárlabdashow az egyetemen
3x3-as örömködők: Barbi angyalai, Lángos Legendák és a többiek
MiskolcSport
Kilencedik alkalommal tartotta meg az Első Miskolci Lions Club és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség hagyományos rendezvényét.
Jakubinyi László diplomás ápoló, gyógypedagógus a Jó ember-díj idei kitüntetettje
Miskolc
A miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Képgaléria
Múzeumok Éjszakája
Múzeumok Éjszakája: Miskolc, a kiemelt helyszín
Miskolc
A programokat két fő téma alapján állította össze a Herman Ottó Múzeum: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.