Ugrás a tartalomra

MVK: vasárnap díjmentesen utazhatunk gépjármű forgalmi engedéllyel

Létrehozva
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szeptember 22-én, vasárnap az érvényes gépjármű forgalmi engedéllyel rendelkezők és családtagjaik számára minden busz- és villamosjáratán ingyenes utazást biztosít.

Ezzel is támogatva az Európai Mobilitási Hét autómentes napját. Egy utazás során egyszerre legfeljebb 2 felnőtt és 2 gyermek veheti igénybe a kedvezményt - adta ki közleményében a cég.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub Évadzáró Táncgálája az Adyban
Szemet kápráztatóan zárták az évadot a miskolci táncosok
Miskolc
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub mellett a hétvége folyamán a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület is megadta a módját az évzárásnak.
Képgaléria
Lions 3x3 kosárlabdashow az egyetemen
3x3-as örömködők: Barbi angyalai, Lángos Legendák és a többiek
MiskolcSport
Kilencedik alkalommal tartotta meg az Első Miskolci Lions Club és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség hagyományos rendezvényét.
Jakubinyi László diplomás ápoló, gyógypedagógus a Jó ember-díj idei kitüntetettje
Miskolc
A miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Képgaléria
Múzeumok Éjszakája
Múzeumok Éjszakája: Miskolc, a kiemelt helyszín
Miskolc
A programokat két fő téma alapján állította össze a Herman Ottó Múzeum: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.