Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A néhai Roráriusz

Létrehozva
A régi képeslapon a Széchenyi utca 3–5–7–9. alatti épületek láthatóak, ezekben, egészen pontosan a 3-5. szám alatt működött a Roráriusz cukrászda.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

A kultikus és már nem üzemelő vendéglátóhely nemrégen szerepelt rovatunkban, a mostani fotón azonban sokkal jobban látszik az épületegyüttes, melyben 1828-ban megnyitották Miskolc első cukrászdáját. Svájci cukrászok sora működtette, majd 1895-ben a Lőcséről származó Rábel Alberté lett a cukrászda, amit akkor ő rendezett be a később is megmaradt biedermeier bútorokkal. A cukrászdát 1938 novemberében vette át Roráriusz Gyula.

Kép
Osztie Tibor fotója

A Roráriusz cukrászdát 1951–1952-ben 42. számú egység néven államosították, később Béke cukrászda lett, ám a miskolciak mindig Roráriusznak vagy Rorinak hívták. A műemlék épületet 1954–1955-ben felújították, és hozzácsatolták a mellette lévő (Széchenyi u. 3.) ház szomszédos részét is. Végül a cukrászdát és a szomszédos épületeket 1971. november 25-én felrobbantották, helyén a máig tájidegen Pátria-tömb áll ma, benne élelmiszerbolttal, bankkal, kisebb üzletekkel és lakásokkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.