Ugrás a tartalomra

Esernyőket elő, kiadós csapadék érkezik

Létrehozva
A hét elején még nyugis lesz az időjárás a Kárpát-medencében, a hét második felétől azonban jön a zuhé.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az Időkép előrejelzése szerint a hétfői, keddi nyugalmas, száraz napok csak időszakos: szerdán újabb frontrendszer érheti el hazánkat, tőlünk délnyugatra pedig egy mediterrán ciklon is kialakulhat, így nem lesznek unalmasak a hét további napjai.

Szerdán újabb frontrendszer érheti el hazánkat, nyugatról kiterjedt csapadékmező érkezik, mely fokozatosan kelet-északkelet felé fog tolódni.

A Dunántúl nyugati és középső felén akár 40-50 mm eső is lehullhat, de máshol sem lesznek ritkák a 10-20 mm-t elérő értékek.

Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, míg délen akár 20-22 fok is lehet, máshol 10-19 fok közé melegszik csak a levegő.

Csütörtökön is marad még a sok felhő, több helyen számíthatunk esőre, záporokra, délutántól nyugaton viszont már lassan szakadozni fog a felhőzet. Élénk, helyenként erős lesz a szél, 12-19 fok várható.

Pénteken erősen felhős idő valószínű. Szórványosan még előfordulhat eső, záporeső, sokfelé megerősödik az északi szél. A csúcshőmérséklet maximum 13-20 fok között alakul.

(Idokep.hu)

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.