Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Szemere utca épületei

Létrehozva
Népszerű fotótéma volt a Szemere utca a múlt században, ami nem véletlen, hiszen sokáig erre haladt az egyetlen, a város észak-déli tengelyén áthaladó útszakasz.
Kép
Akkor... dr. Sáfrány Gy. József képeslapja.

Rovatunkban is többször szerepelt már, azonban mindegyik fotó másik arcát mutatja meg az utcának. A felvétel központjában a Szemere utca 2. szám áll, melyben az 1900-as évek elejétől működött a Miskolczi Ügyvédi Kamara, később lakóház volt, manapság pedig földszintjén vendéglátóhelyek, emeletén pedig irodák üzemelnek. 

A baloldali házsorból a legtöbb ma már nem áll, a Szemere utca 3. szám alatti viszont igen, sőt, a közelmúltban a homlokzata is megújult, ebben egyébként lakások, irodák és üzletek is helyet kapnak. Alapvető különbség még, hogy míg a régi képen a ma már nem létező hejőcsabai villamos sínpárja látható, az új fotón pedig a Szemere-Uitz Béla utcai kereszteződés, ami a képeslap készültének idején még nem létezett (mint ahogyan maga az utca sem), és ami miatt jó néhány házat kellett elbontani az 1970-es években. 

Kép
...és most. Fotó: Mocsári László

A távolban jól kivehető még a Mindszenti templom és a MÁV-székház tűzfala, valamint homlokzatának egy része is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.