Ugrás a tartalomra

Se mobil, se hamburger ne legyen a kézben a volánnál

Létrehozva
A miskolci rendőrök is csatlakoztak a Focus on the road, vagyis Figyeld az utat elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzési akcióhéthez, amelyet az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata indított.
Kép
A kormányon kívül ne legyen semmi a kézben. Fotó: Mocsári László

A cél az, hogy leszoktassák a sofőröket arról, hogy menet közben kézben tartott készülékkel telefonáljanak, ölbe tett zacskókból egyenek, vagy bármi olyan tevékenységet folytassanak, amely eltereli a figyelmet az útról, a vezetésről. Mivel hogy ezek könnyen baleset- és életveszélyesek lehetnek. Csak egy pillanat, hogy az út széléről belépjen egy járókelő a jármű elé, akár egy gyermek, és bekövetkezhet a tragédia. Pedig csak ránéztünk a telefonra, hogy ki üzent, vagy ittunk egy kortyot. 

A járművezetés nem játék, hanem veszélyes üzem, hívja fel a figyelmet erre a rendőrség ezekben a napokban is, október 7. és 13. között, amikor az európai akcióhoz csatlakozva elsősorban a menet közbeni mobiltelefon használatot ellenőrzik, valamint minden olyan magatartást, ami vezetés közben a figyelem elvonásával jár.

Kép

Szmrek Tamás rendőr százados, a B.-A.-Z. Vármegyei Rendőr Főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának alosztályvezető helyettese elmondta, az akcióhoz az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar rendőrség, köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott. Nem csak a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik, hanem minden olyan tevékenységet ellenőriznek, amely elvonja a figyelmet. Ilyen lehet például a tabletezés, a laptop használat vagy akár a fedélzeti kijelző, rádió, lejátszóberendezések használata is, hiszen akár még egy rádióállomás keresése vagy a kedvenc zenénk felkutatása is arra ösztönöz, hogy a készülékre nézzünk, akár több másodpercig, miközben a járművünk halad, olykor nagy sebességgel. Ez egyértelműen veszélyforrás. 

- Az ellenőrzés fókuszában ezen a héten a figyelemelvonással járó eszközök használata van, elsősorban a kézben tartott mobiltelefoné, itt hangsúlyoznám, hogy nem csak azzal valósít meg valaki jogsértést, hogyha a füléhez emelve telefonál, hanem azzal is, ha az ölében tartja és azzal akár üzeneteket reagál le, akár internetezik. Mindkettő veszélyes, az utóbbi még inkább – emelte ki a százados. 

Kép

Hozzátette, viszonylag nagy számú ilyen típusú jogsértést szoktak kiszűrni, pontosan azért, mert sajnos sokan és egyre többen, főleg a fiatalok körében használják a mobiltelefont vezetés közben is, kihangosító nélkül. Szinte már mindenkinek van hozzá internethozzáférése is és valamilyen vágyat éreznek, hogy azonnal le kell reagálni az éppen beérkezett üzeneteket, akár járművezetés közben is. 

Rámutatott, általában nem is a telefonálás a legnagyobb probléma – hiszen azt lehet kihangosítóval is eszközölni -, hanem az internetezés, a közösségi média használata, az üzenetek azonnali megválaszolása. Ezek mellett legalább ilyen veszélyes a vezetés közbeni evés, ivás. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem az okozhat problémát, ha valaki időnként elropogtat egy ropit, hanem az olyan szituációk, amikor a sofőr egyik kezében van egy hamburger, a másikban a sült krumpli és így próbál még vezetni is. Ez nem elmélet, találkoztak már hasonlóval. 

Kép

Az alosztályvezető kiemelte, a jelenlegi roadpol akció október 13-ig tart, azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a napi szolgálat ellátása közben is folyamatosan ügyelnek a figyelemelvonással járó és egyéb jogsértések kiszűrésére. Ilyen értelemben egész évben akcióban vannak. 
Szmrek Tamástól megtudtuk, lesznek még hasonló akciók ebben az évben is, decemberben például az alkohol- és tudatmódosító szerek használata lesz az ellenőrzés tárgya.

Ez is érdekelhet

Eldőlt a Győri kapu 35-45 közötti parkoló sorsa
Miskolc
Összesen 119-en szavaztak.
Képgaléria
Sport és Innovációs Nap az Egyetemváros Sportközpontban
Nem akármilyen sportélményt hozott össze a Grund Mozgalom
Miskolc
Sport és innovációs napot rendezett a Grund Mozgalom szombaton az Egyetemváros Sportközpontban.
Képgaléria
Megnyitottak a Barlangfürdő külső medencéi
A Barlangfürdő Kagyló strandja is megnyitotta kapuit szombaton
Miskolc
A Miskolctapolcai Barlangfürdő teljes kültéri része, benne az ikonikus „kagylóval”, várja a fürdőzni vágyókat, összesen hat medencével és a szaunaházzal, gyönyörű környezetben.
Pátria: tájidegen ismerős a belvárosban
Miskolc
A Széchenyi utca 3. és 5. számú házakat egyetlen robbantással, mindössze három másodperc alatt tették semmissé, 1971-ben. Nagy Attila írása.