Ugrás a tartalomra

Most jó lenni katonának – Szlovákiában kemény pénzeket kapnak az újoncok

Létrehozva
Milliók üthetik a markukat.
Kép
Fotó: a Magyar Honvédség hivatalos Facebook-oldala

Magas fizetéssel és bónuszokkal toboroznak katonákat Szlovákiában, egy friss kormányintézkedés alapján a hadseregbe belépő újoncok 8 ezer eurós egyszeri juttatást is kaphatnak – írja az Új Szóra hivatkozva az Index.

A katonákat magas fizetéssel és bónuszokkal ösztönöznék arra, hogy ne szereljenek le, emellett az újoncoknak is kiemelkedő feltételeket kínálnak. A hadseregbe belépők aktiválási pótlékot is kapnak.

Az újoncok egyszeri juttatásának összege elérheti a 8 ezer eurót, ami átszámítva több mint 3 millió forintnak felel meg. A pénzt közvetlenül a munkába állás után kapják meg az arra jogosultak. A belépők ezen felül fizetett pihenőnapokat is igényelhetnek.

A döntés alapján jövő januártól a hadseregben eltöltött szolgálati évek számától függően egy százalékkal vagy annál nagyobb mértékben emelik meg a katonák rendfokozatuk után járó illetményét. A bérkorrekciót minden évben végrehajtják.

Nemrégiben szintén az Index írt a magyar katonai bérezésekről. Hosszabb háttéranyagukból kiderül, hogy a Magyar Honvédség a havi illetményen felül egyéb juttatásokat nyújt családalapításkor, gyermek születésekor, tanévkezdéskor, valamint kedvezményes és ingyenes pihenési lehetőségeket is biztosít. Lakástámogatási rendszert működtet a szerteágazó vásárlási kedvezményrendszer mellett, bankszámla-hozzájárulást, egyenruházati ellátást, tanulmányiösztöndíj-lehetőséget és képzési támogatást is nyújt az ingyenes egészségügyi ellátás mellett.

Tartalékos-szerződéskötés esetén bruttó 150 ezer forint összegű egyszeri szerződéskötési díjat fizetnek. A behívott tartalékosok a kiképzéssel vagy tényleges szolgálatteljesítéssel töltött napokra kiemelt illetményt kapnak, amely legalább legénységi állomány esetén napi bruttó 24 ezer forint, altisztek esetén napi bruttó 30 ezer forint, míg a tartalékos tisztek esetén napi bruttó 36 ezer forint összeget jelent. Behívás esetén térítésmentes élelmezési ellátásra, illetve laktanyai elhelyezésre is jogosult a tartalékos katona.

Ezen túl évente bruttó 600 ezer forint összegű rendelkezésre állási díjra is jogosult. A felsőoktatásban, valamint a szakképzésben tanuló (18. életévét betöltött) tartalékos katona havi jelentős összegű honvédségi ösztöndíjra is pályázhat. Továbbá az egyetemi felvételikor pluszpont járhat a fiataloknak. Bruttó 500 ezer forint eseti ajánlási bónusz jár annak, akinek az ajánlására a jelentkező szerződést köt a honvédséggel.

Ez is érdekelhet

Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a metariális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.
Környezetvédelmi vizsgálat alatt a diósgyőri áruház terve
Miskolc
Környezetvédelmi hatósági eljárás indult a régóta tervezett diósgyőri Interspar és a hozzá kapcsolódó bevásárlóközpont ügyében.