Ugrás a tartalomra

A vasúti menetrend változásához igazodva módosul néhány járat menetrendje szombattól

Létrehozva
Október 19-től, szombattól a 80-as vasútvonalon (Budapest – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely) végzett pályakarbantartási munkálatok miatt elrendelt részleges vágányzár III. üteme alatt egy másfajta módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, ennek következtében ismét változik – többek között – az első és az utolsó vonatok indulási, illetve érkezési időpontja.
Kép
Fotó: MVK

Az MVK Zrt. felhívja az utasok figyelmét, hogy éjszaka egyes vonatok helyett Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Miskolc-Tiszai állomások között, illetve Füzesabony és Miskolc-Tiszai állomások között vonatpótló autóbusz közlekedik. Fontos, hogy a vonatpótló autóbuszok Miskolcon már nemcsak a Tiszai pályaudvarnál, hanem a Tapolcai elágazás és a Vörösmarty városrész (a Volánbusz rendszerében Vörösmarty utca néven szerepel) megállóhelyeken is megállnak, de Füzesabony felé csak felszállni, míg Miskolc-Tiszai felé csak leszállni lehet az említett megállóhelyeken.

Igazodva az első és az utolsó vonat jelentősen megváltozott menetrendjéhez, az MVK október 20-tól november 17-ig többletjáratokat indít minden naptípusban (tehát munkanapokon, szombati napokon, vasárnap és ünnepnapokon is) az 1VP-s, a 901-es és a 935-ös autóbusz-viszonylaton, az alábbi táblázatban foglaltak szerint. A többletjáratok először az október 19-éről 20-ára virradó éjszaka, utoljára pedig a november 16-áról 17-ére virradó éjszaka közlekednek.

Szintén október 19-től változik a csak előzetes megrendelésre közlekedő 6-os autóbuszjáratok menetrendje is, annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk a csatlakozást az 1VP-s vagy a 901-es járathoz.

A módosuló indulási időpontokat és a többletjáratok indulási időpontjait tételesen IDE KATTINTVA olvashatják.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.