Ugrás a tartalomra

Fontos lépések a DAM területének rendezése ügyében

Létrehozva
Rendkívüli ülésen tárgyalta ma Miskolc város közgyűlése többek közt az egykori Diósgyőri Acélművek (DAM) rendezésének ügyét.
Kép
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

A DAM évtizedek óta tájseb Miskolc központjában. A terület fejlesztése, városi szövetbe történő illesztése fontos településfejlesztési elképzelése a jelenlegi városvezetésnek. A testület kedden megszavazta: az önkormányzat elővásárlási jogát a helyi építési szabályzatban biztosítja.

– A Diósgyőri Acélművek 130 hektáron terül el Miskolc központjában. A jelenlegi városvezetés eltökélt szándéka, hogy megoldást talál az egykori acélművek területének újrahasznosítására. Ennek érdekében ma fontos döntést szavazott meg a miskolci közgyűlés azzal, hogy az építési szabályzatba beemelik az építési és telekalakítási tilalmat, valamint az elővásárlási jog biztosítását – írta közleményében a városháza sajtóosztálya.

Tudatták azt is, hogy a közgyűlés emellett megszavazta a Miskolc Holding Zrt. folyószámla hitelkeretének 12 milliárd forintra való emelését és a hitel lejáratának 2026. december 31-éig történő meghosszabbítását, valamint a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatójának december 13-ával a miskolci polgármesteri hivatal köztisztviselői állományába történő áthelyezését.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.