Ugrás a tartalomra

Névadó szentjét ábrázoló festménnyel gazdagodott a Szent Imre Általános Iskola

Létrehozva
A 25 éves évforduló alkalmából Molnár András festőművész egy Szent Imre herceget ábrázoló festményt ajándékozott az intézménynek.
Kép
Névadója képmásával gazdagodott a Szent Imre Általános Iskola. Fotó: Horváth Csongor

Jubileumi évet kezdett meg idén ősszel a Szent Imre Általános Iskola. Az intézmény 2000. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit mint Miskolc első római katolikus általános iskolája. Az ennek jegyében útnak indított ünnepsorozat egyik szimbolikus állomásaként kedden, Imre napján bővült az iskola festménygyűjteménye.

Szent István királyunk fiához hasonlóan Molnár András festőművész is Székesfehérváron született, 1971-ben. Alkotásai számos hazai templom mennyezetét díszítik. A magyar hagyományokat és a keresztény értékeket igyekszik művészetével kifejezni.

Preview Image
Képgalériáért kattints a fotóra!

Bujdosó Dénes tanítványaként forrt ki benne valósághű ábrázolásmódja, amit 2002 óta immár Miskolcon fejt ki. A Derkovits Képzőművészeti Kör tagjaival évről évre állítják ki alkotásait városunkban. De számos egyéb mellett a miskolci Batthyány-kúriában is találkozhatunk festményével.

Hogy a most kiállított festmény is jó helyre kerüljön, kulcsszerepet játszott Molnár András festőművész felesége és menedzsere, Molnár-Refka Mónika, továbbá a Rotary Club Budapest-Metropolitan szervezete.

A miskolci Szent Imre-templom plébánosa, egyben az iskola lelki vezetője, Berkes László atya ceremóniájával záruló eseményen a városvezetést Hollósy András alpolgármester képviselte. 

Kép

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Zöld, intelligens és élhetőbb Miskolcért pályáznak
MiskolcGazdaság
Az európai uniós források hatékony megszerzése érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.
öntözés
Kedvezményes öntözési lehetőséggel segít a MIVÍZ
MiskolcGazdaságKörnyezet
Jönnek a legmelegebb és sajnos legszárazabb nyári hetek, amelyek sok növény pusztulását okozhatják megfelelő öntözés nélkül, ebben nyújt segítséget a MIVÍZ a miskolci kerttulajdonosoknak.
Kiemelt beruházás lett a Halms
MiskolcGazdaság
Az autóipari cég európai központja így gyorsabban épülhet fel Miskolcon, ám a vonatkozó törvényi és hatósági előírásokat továbbra is be kell tartania.
Képgaléria
Barlangfürdő nyitás
Szombaton a Barlangfürdő Kagyló strandja is megnyitja kapuit
MiskolcSzabadidő
Június 21-étől a Miskolctapolcai Barlangfürdő teljes kültéri része, benne az ikonikus „kagylóval”, várja a fürdőzni vágyókat, összesen hat medencével és a szaunaházzal, gyönyörű környezetben.