Ugrás a tartalomra

Kutyaházakat festettek az ovisok menhelyi kutyusoknak

Létrehozva
Az Állatvédelmi Témahéthez kötődő program a Budapesti Fatelep jótékonysági akciójához kapcsolódott.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Minden évben bekapcsolódik az Állatvédelmi Témahétbe a MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvodája, amelyet az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság hirdet meg. Idén ez a szeptember 30. és október 13. közötti időszakra esett, amelynek során számos érzékenyítő programban vettek részt az óvodások. Mindezek záróakkordja a november 7-ei kutyaházfestési jótékonysági akció volt, amelyet a Budapesti Fatelep hirdetett meg Tarka Mancs Lak Programján keresztül. A kifestett kutyaházakat állatmenhelyeknek adományozzák. 

- Minden évben meghirdetik az Állatvédelmi Témahetet, amihez óvodánk idén is csatlakozott. A gyerekekkel beszélgettünk róla, hogy mit jelent a felelős állattartás. Ezt első kézből gyakorolhatják is, hiszen minden csoportban vannak halak, amelyeket a kicsikkel közösen gondozunk egész évben. A projekt lezárásaként szerettük volna megszervezni a kutyaházfestést is, de nem volt megfelelő hozzá az időjárás – osztotta meg portálunkkal Pásztorné Palcsó Tünde, a MIÓVI Brunszvik Teréz Sport Tagóvodájának intézményvezetője. 

Kép
Pásztorné Palcsó Tünde a gyerekekkel / Fotók: Mocsári László

- Az interneten találtam rá a Budapesti Fatelep kezdeményezésére, akik kutyaházakat készítenek, amit felajánlanak menhelyeknek országszerte. Később ezeket óvodákkal kezdték el kifesttetni. Mi idén kapcsolódtunk be először ebbe az akcióba és öt kutyaház festését vállaltuk ovisainkkal közösen. A gyerekek azt festettek a házikókra, amit szeretnének, kiélhették a fantáziájukat. Viszont azt mondtuk nekik, hogy az eblakok szomorú sorsú kutyusoknak készülnek, ezért csak vidám festéseket csináljanak – árulta el. 

- Közel tíz éve kezdtük el jótékonysági kutyaházépítő programunkat, amire a gyerekkoromból megmaradt állatok iránti szeretetem inspirált. Még árva őzikét is neveltünk otthon és ma is tartunk kutyákat. A fatelepünket pedig menhelyről kihozott kutyusokkal őrizzük – számolt be Berkó Edit, a Budapesti Fatelep tulajdonosa, aki 3 és 6 éves kislányával személyesen eljött a miskolci akcióra. 

Kép
Berkó Edit is bekapcsolódott az akcióba

- Először önerőből indult el az akció, ahol önkéntesekkel dolgoztunk. Volt olyan alkalom, amibe 250 önkéntest tudtunk bevonni, akikkel 50-60 kutyaházat készítettünk. Mostanra ez a kezdeményezés társadalmi felelősségvállalássá nőtte ki magát, amibe cégeket, magánszemélyeket és másféle csoportokat is bevonnak – fejtette ki. 

Elmondta, hogy mivel gyerekek is érkeztek, ezért létrehozták a Tarka Mancs Lak Programot, amelynek keretében cégek fölajánlják az elkészült kutyaházakat óvodáknak kifestésre. Hozzátette, hogy kapcsolatban állnak a Hangya Közösség Alapítvánnyal, amely rengeteg állatmenhelyet fog össze az egész országban. Ők mérik fel, hogy hol van szükség kutyaházakra, így rajtuk keresztül juttatják el adományunkat a menhelyeknek. 

 

Ez is érdekelhet

Vigyázzunk közös értékeinkre!
Miskolc
A Miskolci Városgazda kéri a lakosságot, hogy ne rongálják a Centrum előtti fák körüli kis kerítéseket.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
„Elvégeztem a feladatot, ami rám bízatott”
MiskolcEgyház
Nemrégen búcsúzott el gyülekezetétől és híveitől Balajthy József református lelkipásztor, akinek a lelkészi szolgálata alatt felépült a Felsővárosi református templom, és egyházi iskola lett a Balázs Győző Református Gimnázium.
Mutatjuk, hol végez hibaelhárítást szombaton az ÉRV
Miskolc
A javítási munkálatok ideje alatt lajtos kocsival biztosítják az ivóvizet.