Ugrás a tartalomra

December közepéig megkapják a jogosultak a Salkaházi támogatást

Létrehozva
Rendkívüli bejelentést tett Tóth-Szántai József. A polgármester szerint azon dolgoznak majd az elkövetkező időszakban, hogy Miskolc mégélhetőbb, mégszebb város legyen.

December közepéig megkapják a jogosultak a Salkaházi támogatást - ezzel a hívószóval tett bejelentést Facebook oldalán Miskolc polgármestere.

Tóth-Szántai József a rövid bejelentő videó elején előre vetítette: jó hírekkel érkezett.

"Rövidesen kézbesítjük a Salkaházi leveleket és azt a 15 ezer forintos támogatást, amelyet a Miskolci Önkormányzat a miskolci szépkorúaknak nyújt"

- jelentette be a polgármester, aki azzal zárta a bejelentést, hogy megköszönte a város idős lakosainak a több évtizedes munkájukat.

A bejelentő videót ITT tekinthetik meg.

Mindeközben a Salkaházi program hivatalos oldalán bővebben is olvahatunk a döntésről:

"Városunk idős tagjai közösségünk fontos alappillérei. Rajtuk keresztül kapcsolódhatunk az élő múlthoz. Jelenlétükkel hozzájárulnak a közösség történetéhez, stabilitásához és értékeihez. Az idősek életének tapasztalatai és tanulságai segíthetnek abban, hogy a fiatalabb generáció jobban megértse a saját útját, és lássa, hogyan lehet értékes, tartalmas életet élni. Az ő tiszteletük és segítésük nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem a közösség egészének javát is szolgálja" - írja az oldal, kiemelve, hogy a városvezetés pontosan ezért továbbra is szeretné a támogatásról biztosítani szépkorú polgárait.

"A tavalyi évi 14 ezer forint támogatás idén már az éves emeléssel 15 ezer forint lesz. A megemelt összeget november 1. és december 15. között kézbesítik a több mint 30 ezer jogosult nyugdíjasnak, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 285 ezer forintot. A pénzbeli támogatáson túl az önkormányzat minden nyugdíjas számára a korábbi évek gyakorlata szerint filmvetítések, valamint további programok és előadások szervezését is folytatja" - közli a bejegyzés.

 

Ez is érdekelhet

Vége a meteorológiai nyárnak, kánikulával búcsúzik
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Mutatjuk azt is, hogy indul a meteorológiai ősz.
Kezdődik a munkahét, több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
A Szinva Örökség Napok zárógálája az Avasi református templomban
A Szinva öröksége összehozta a miskolciakat
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Szinva Örökség Napok pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, majd szombaton közösségi programokkal folytatódott: horgászverseny és Szinva-meder takarítás is várta a résztvevőket.
Képgaléria
Ilyen volt a II. JátszóTÉR Fesztivál
Két nap a játék jegyében – ilyen volt a II. JátszóTÉR Fesztivál Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Két napon át mi is részesei lehettünk a II. JátszóTÉR Fesztiválnak Miskolcon, ahol a város három helyszíne – a Művészetek Háza, az Avas kilátó és a Csengey-kert – megtelt élettel, zenével, játékkal, alkotással és gyereknevetéssel.