Ugrás a tartalomra

Szombaton újabb nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
November 16-án, szombaton 10 és 14 óra között várják az állatbarátokat. 

A simogatással egybekötött séta tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék az állategészségügyi telep védenceit: jelenleg 46 kutyáról és 5 macskáról gondoskodnak.

"A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához!" - olvasható a Városgazda oldalán.

Mint írják, a látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak a többi közt régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Hangsúlyozzák: az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni. 

Elérhetőség:

Cím: 3527 Miskolc, Fonoda u. 16.

Telefon: +36 30 339 6549

Ügyfélfogadás: hétfő – szerda – csütörtök 11:00 - 14:00 (Az ügyfelek, valamint látogatók fogadása kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően történik.)

 

 

 

Ez is érdekelhet

A hét utolsó munkanapján is megtolják az útjavítást Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk péntek reggel.
Csak az erős széllökések zavarják meg a hamisítatlan nyári napot
Miskolc
Bár nem lesz teljesen egyhangú időjárásunk – például egy hidegfront mögött péntekre több fokkal visszaesik a hőmérséklet –, belátható időn belül továbbra sem látszik, hogy mikor nyílik kézzelfogható esély az aszály mérséklődésére.
Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.