Ugrás a tartalomra

Lillafüred is megszépült a nagytakarításban

Létrehozva
Összegyűjtötték a lehullott faleveleket, gallyakat és megtisztították a térköveket a fűtől.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Miskolc kiemelt turisztikai helyszínére, Lillafüredre is megérkeztek a Miskolci Városgazda munkatársai csütörtökön, hogy rendbe tegyék a környezetet az adventi időszakra. Stábunk a helyszínre látogatott, ahol a lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területén, illetve a Fazola sétányon és a Lillafüredi függőkertben dolgoztak.

– Végre ide is elérkezett az őszi nagytakarítás. Célunk az volt, hogy megfelelő állapotra hozzuk a környezetet az ideérkező turisták számára, és azoknak is természetesen, akik fel fognak ülni a Mikulásvonatra, ami két hét múlva, november 28-ától már közlekedni fog – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Bodor Márk, a 18. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője.  

Kép
Bodor Márk önkormányzati képviselő számolt be a munkálatokról / Fotók: Juhász Ákos

Elmondta, hogy a Miskolci Városgazda kollégái összeszedték az elszáradt faágakat és a lehullott leveleket. Továbbá megkezdődött motoros fűkaszákkal a térkövekből kinövő fű és nem odaillő növényzet levágása.  

– Bár ez az őszi nagytakarításhoz szervesen nem kapcsolódik, de az erdei vasút lillafüredi végállomásánál, a park területén jelentősebb csőtörés történt a közelmúltban. Emiatt az útburkolatot egy nagyobb részen fel kellett bontani. Időszakosan ezt a területet is sikerült rendbe tenni. Így már biztonságosabban fogadja az útszakasz az idelátogatókat – fűzte hozzá.

Kép
Összeszedték a lehullott leveleket

Az őszi nagytakarítás ezeken a területeken folytatódik:

November 15., péntek
Vasgyár (17. vk. Hojnyák Dávid)
Helyszín: Ógyár tér és környéke, Irma utca és Kerpely Antal utcai buszmegállók környéke (Diósgyőri Ipari Park)

November 18., hétfő
Szirma (2. vk. Czinkné Sztán Anikó, 3. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Szirma (Miskolci utca, Nagy László utca és Fáskert u. közötti játszótér)

November 19., kedd
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, Erenyő u, Bollóalja u., Perecesi Pihenőpark).

 

Ez is érdekelhet

Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.
„Egy valamire kell vigyáznom, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni”
MiskolcKultúra
Meglepetésként érte Szilágyi Márton irodalomtörténészt, hogy a Szinva Irodalmi Alapítvány kitüntette.
Lakótelepi körmenettel ünnepli az Úrnapját az avasi plébánia
MiskolcEgyház
Krisztus testének és vérének, azaz az Eucharisztiának az ünnepe az Úrnapja, amit a mai napon tart a világegyház.