Ugrás a tartalomra

Kétszáztizenhetedik alkalommal is sikeres volt a Miskolci Állategészségügyi Telep nyílt napja

Létrehozva
Már hagyomány, hogy kéthetente megszervezik a nyílt napot, amelyen tárt karokkal várják a leendő gazdikat, kutyásokat, cicásokat, de azokat is, akik nem vinnének, hanem hoznak, mindenféle hasznos adományokat.
Kép
Egy elhagyott kutyának nagy öröm minden kis figyelmesség. Fotó: Mocsári László

Nagy szeretettel várták mindazokat a lelkes érdeklődőket és állatbarátokat egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, akiket nem hagy hidegen a gazdátlan állatok sorsa. Egy ilyen nyílt nap tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék az állategészségügyi telep védenceit, minden kötelezettség nélkül. Az örökbefogadás egy lehetőség, a telep állatainak már maga az emberi társaság, az emberi szó és egy simogatás is lelkesítő élmény.

Preview Image
Kattints a galériáért!

A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Természetesen, amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához. 

Kép

A látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. Nem csak a nyílt napokon. A telep dolgozói szívesen fogadnak a hét minden munkanapján többek között régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Kép

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kimennek az állategészségügyi telepre és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni. 
Jelenleg 46 kutyáról és öt macskáról gondoskodnak, a gazdira váró állatokat megtekinthetik a telep honlapján vagy a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook oldalán is.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.