Ugrás a tartalomra

A magyar nyelv napját ünnepelte az örmény nemzetiségi önkormányzat

Létrehozva
Versekkel, szépirodalmi művek részleteinek felolvasásával és tartalmas beszélgetésekkel emlékeztek meg a miskolci örmények a magyar nyelv napjáról péntek este az egyik belvárosi étterem különtermében.
Kép
A magyar nyelvet ünnepelték a miskolci örmények. Fotó: Osztie Tibor

A magyar nyelv napját november 13-án ünnepeljük, 1844-ben ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely anyanyelvünket államnyelvvé nyilvánította. Ez a jeles nap 2011 óta azt a célt is szolgálja, hogy ráirányítsa a figyelmet szellemi és kulturális örökségünkre, köztük a magyar nyelvre is – idézte fel Rózsa Péter az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. 

Kép

Elmondta, sok oka van annak, hogy az itt élő örményeknek is fontos a magyar nyelv. Többek között azért, mert a magyarok jó szívvel fogadták a betelepülő örményeket, őket semmi atrocitás nem érte, sőt, szeretettel viszonyultak a generációkkal korábban bevándorlókhoz, akik letelepedtek Magyarországon. 

- Az örmény nemzetiségi önkormányzatnál úgy gondoljuk, hogy azt a nyelvet, amelyet megtanultunk, annak a hazának a nyelvét, amely befogadott minket, azt meg kell becsülnünk és meg kell emlékeznünk róla ezen a napon. Ez fontos azért is, mert egy közösségépítő program, ilyenkor össze tud jönni a miskolci örménység, hogy versekkel, idézetekkel és egyéb irodalmi mondanivalóval együtt ünnepeljünk, oldott hangulatban egy vacsoraest keretében – ismertette az elnök. 
Kérdésre válaszolva közölte, a nemzetiségi önkormányzat szavazói listáján mintegy ötvenen szerepelnek, az ő családjaik élnek jelenleg Miskolcon. Az örmények kicsi, de összetartó közössége a városnak.

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik!

 

 

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol végez hibaelhárítást szombaton az ÉRV
Miskolc
A javítási munkálatok ideje alatt lajtos kocsival biztosítják az ivóvizet.
Iskola, majd szanatórium a Bükk ölelésében
MiskolcOktatásKultúraEgészség
Hogy mit kell, lehet tudni a csanyiki szanatóriumról, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Megúszta a börtönt két egészségügyi dolgozó, akik miatt meghalt egy beteg
MiskolcBűnügy
A betegfelvevő pulthoz érkezett férfit kórházi ellátás helyett háziorvoshoz vagy ügyeletes orvoshoz irányította a két nő, azonban ő másnap hajnalban otthonában elhalálozott.
Chill, borok, bubik, napfény és piknikhangulat
MiskolcGasztro
Szombaton is folytatódik a Gonda Borászat két napos Májusi piknikje, ahol nincs hiány minőségi borokban és a jó idő is adott egy kis szabadtéri lazuláshoz.