Ugrás a tartalomra

Szerdán terelt útvonalon közlekednek bizonyos 45-ös járatok

Létrehozva
A késő esti 45-ös buszjáratokat érinti majd a változás.
Kép
Az MVK buszparkja / Fotó: MVK

November 20-án, szerdán 21:15-től november 21-én, csütörtök hajnal 3 óráig vágány- és átjáróépítés miatt ideiglenesen lezárják a Bogáncs utcai vasúti átjárót. Emiatt ebben az időszakban a 45-ös autóbuszjáratok terelt útvonalon közlekednek, a Galamb József utca megállóhelyet pedig ideiglenesen áthelyezik a kereszteződés elé - tájékoztatta portálunkat közleményben az MVK Zrt. 

A terelés ideje alatt a Búza tér végállomásról 21:10-kor induló 45-ös járat nem érinti a Szirma (Volán) megállóhelyet, míg az Auchan Dél áruház végállomásról 22:10-kor induló 45-ös járat a Szirma és a Bogáncs utca megállóhelyeken nem áll meg - részletezik. 

 

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.