Ugrás a tartalomra

Családja szeretettel veszi körül a hosszú életű Margit nénit

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a városvezetés Szőllősi Istvánnét.
Kép
Hollósy András és Kavecsánszki Erzsébet köszöntötte Margit nénit / Fotók: Juhász Ákos

Szőllősi Istvánné, Margit nénit december 11-én, szerda délelőtt Miskolc város nevében Hollósy András alpolgármester és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő köszöntötte virágcsokorral, ajándékcsomaggal és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal. Az ünnepelt unokájának feleségével fogadott bennünket Hutás utcai otthonukban. 

- Picit meglepődtem, hogy eljöttek felköszönteni, de örülök neki! Egyébként ketten vagyunk idehaza. Az unokám dolgozik, a dédunokáim pedig iskolában vannak, ezért a családdal délután fogok ünnepelni. Fiatalabb korukban még a két fiútestvérem is eljött, akik szintén Miskolcon éltek – árulta el Szőllősi Istvánné, Margit néni, aki mint mondta, el sem tudja képzelni, hogy minek köszönheti hosszú életét. 

Kép
Az ünnepi pillanat

Múltjáról megosztotta, hogy Gagyvendégiből származik, de 1950-ben Miskolcra költözött. Onnantól kezdve itt élte le az életét, így megszokta és meg is szerette a várost. Sokféle munkát elvállalt, hosszú ideig bútorgyárban dolgozott. A férjével is itt ismerkedett meg, akit tizenhat évvel ezelőtt veszített el és egyetlen lánya is elhunyt. Jelenleg két unokája törődik vele. 

- A hétköznapjaimat olvasgatással töltöm, de mostanra sokat romlott a szemem. Sajnos a velem egykorú barátaim is mind elmentek már. Viszont időnként szívesen kimegyek sétálni az udvarra és a környékre – tette hozzá. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ballagás a  Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban
Elballagtak a vén diákok Miskolc középiskoláiban
MiskolcOktatásKultúraBulvár
„Gaudeamus igitur…” Több mint húsz miskolci középiskolában csendültek fel a jól ismert dallamok csütörtök délután, amikor elballagtak a végzős diákok, hogy belépjenek abba a bizonyos nagybetűs életbe.
Több mint tizenháromezer pályázat közül a legjobb tizenötben a MiReHu
Miskolc
Kiemelkedő nemzetközi elismerés érte a MiReHu Nonprofit Kft.-t: a társaság „WEEE’ll Be Back” elnevezésű programja bekerült a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét díjának döntősei közé.
Programajánló: majális, zene és bor, így telik a hosszú hétvége Miskolcon
Miskolc
Nem maradsz program nélkül: Miskolc beindul májusra.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Háromévente van ilyen találkozó Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökön. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó különlegessége, hogy háromévente van ilyen alkalom.