Ugrás a tartalomra

„A csoda valójában a szeretet, a kapcsolat”

Létrehozva
Tombol a karácsonyi láz, tele vannak az üzletek – de valójában erről kell, hogy szóljon az ünnep? Hogyan érdemes készülni rá? Családterapeutával beszélgettünk.

A család hagyományai határozzák meg, hogy vesznek-e ajándékot egymásnak – véli Juhász Zsófia. A családterapeutával a Miskolc Televízió közéleti magazinműsorában, a Kilátóban beszélgettünk advent időszakában.

A szakértő szerint arra fontos figyelni, milyen hagyományok vannak a családoknál: ahol az ajándékozás generációk óta jellemző, ott az ad természetes és jóleső érzést; másoknál például a közös ima, az együttlét a hangsúlyosabb – nekik ez jelenti a legnagyobb örömet.

Juhász Zsófia hangsúlyozza: a gyerekek számára az egyik legnagyobb ajándékot adhatjuk át ebben az időszakban, hiszen óriási élmény lehet számukra, hogy ott találják az ajándékot a fa alatt, amit a Jézuskától kaptak.

– Átélik, hogy léteznek csodák, és hinni fognak ezekben. Végül idővel persze rájönnek, hogy a család vásárolta az ajándékokat, de akkor azt élik majd át, hogy a csoda valójában a szeretet, a kapcsolat. Ennél nagyobb kincset nehéz lenne adni – húzza alá, hozzátéve: a fő hangsúly azon a csodán van, amit a gyermek kap, és ez nem az ajándék értékétől függ.

Rámutatott arra is, hogy a szeretetnyelvek között az ajándék egy fontos gesztus, különösen a karácsonyi hagyományokban van szerepe, de a közös beszélgetés, a figyelem egymás iránt, a közös program élménye, a fokozott figyelem szintén lehet ilyen érzelmi kifejezés a szakértő szerint.

A beszélgetés során előkerült az is, hogy mikor érdemes határt húzni, lelassítani. Hogyan hat a készülődés a családokra? Elengedhető legalább ilyenkor a tökéletességre törekvés? A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

 

Ez is érdekelhet

Több mint tizenháromezer pályázat közül a legjobb tizenötben a MiReHu
Miskolc
Kiemelkedő nemzetközi elismerés érte a MiReHu Nonprofit Kft.-t: a társaság „WEEE’ll Be Back” elnevezésű programja bekerült a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét díjának döntősei közé.
Programajánló: majális, zene és bor, így telik a hosszú hétvége Miskolcon
Miskolc
Nem maradsz program nélkül: Miskolc beindul májusra.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Háromévente van ilyen találkozó Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökön. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó különlegessége, hogy háromévente van ilyen alkalom.
Nyílt nap és jótékonysági fotózás az Állategészségügyi Telepen
Szombaton ismét nyílt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Már a 249. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol újra találkozhatnak az állatbarátok a szeretetre vágyó négylábúakkal.