Ugrás a tartalomra

Ismét tömegek köszöntötték együtt az újévet a Szent István téren

Létrehozva
A város főterén koncertek követik egymást, az  Avasi kilátó pedig egy fényshow-val vezeti át a közönséget a jövő évbe.
Preview Image
Miskolci Szilveszter - Mocsári László képgalériája

Mintha soha nem lett volna járvány, energiaválság és egyéb rettenet – újra megtelt Miskolc belvárosa szilveszter éjjel. Munkatársainkkal már kora délutántól figyeltük hogyan alakul 2024 utolsó estéje: délután három óra után még igencsak aludt a miskolci belváros – tapasztaltuk fotóriporter munkatársammal. Ilyen a Centrum környéke is, ahol első fotóink készültek, ám a televíziós kollégák jelzései alapján mindez egy, másfél óra múlva megváltozott.

A Miskolc Televízió munkatársai először az este háromnegyed hattól zenélő Ildi Riderrel interjúztak, akik elmondták: elsősorban ismert dalokat hoztak el a miskolciaknak, fontos számukra, hogy megalapozzák a helyi bulit. Azt is elárulták, az este folyamán Diósgyőrben, a Zacc presszóban folytatják, ott is zenélnek majd.

Bernáth Bea a tévé kamerái előtt arról beszélt, azért látogattak ki a Szent István térre, mert kíváncsiak voltak milyen programmal készült a város, mint mondták minden évben figyelik a belvárosi programokat.

Csacsovszki Zsuzsa azt mondta, ők kifejezetten a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar helyi fellépésére jöttek ki, de szívesen maradnak majd kint, egészen addig, amíg a velük jött legkisebb gyermek bírja.

Ádám Ferenc pedig a városi tévének nyilatkozva elmondta, azért látogattak ki a Szent István téri programokra, mert barátaival imádják a szabadtéri koncerteket. Hozzátették, hálásak a városnak, hogy megszervezték a programokat, azt azonban még ő sem tudta, milyen buliba „esnek be” reggelig.

A miskolci belvárosban egyébként este háromnegyed hattól az Ildi Rider zenélt, akiket háromnegyed nyolctól Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar követett. Tízóra után a Honeybeast vette át a színpadot, amit éjfél előtt negyed órával hagytak csak el. Az éjféli köszöntések után dj Atti, majd Lotfi Begi zárta a városi szilveszteri bulit.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.