Ugrás a tartalomra

Nézze újra a Miskolc Televízió év végi hírösszefoglalóját! – Ez történt 2024-ben, 4. rész

Létrehozva
A Miskolc Ma különkiadásának utolsó része a október eleje és a december vége között történt fontosabb eseményeket szedte csokorba.

Az „Ez történt 2024-ben” első részét december 27-én láthatták, a másodikat december 30-án, hétfőn, a harmadikat 31-én, kedden. Végül negyedik az új év első napján, 2025. január 1-jén, szerdán este hat órakor volt látható a MiskolcTV műsorán, azt követően pedig itt, a minap.hu-n, illetve a médiatárunkban is.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Nyílt nap és jótékonysági fotózás az Állategészségügyi Telepen
Szombaton ismét nyílt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Már a 249. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol újra találkozhatnak az állatbarátok a szeretetre vágyó négylábúakkal.
Parkolási rend május 1-jén
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálata (Széchenyi u. 20.) május 1-jén zárva tart, de online felületen a parkolóbérletek értékesítése folyamatos.
Megújuló mikromobilitás Miskolcon – új szolgáltató, kedvezőbb percdíjak és bevezető akció
Miskolc
Miskolc tovább folytatja a közösségi közlekedés hozzáférhetőségének javítását. Az április 1-gyel bevezetett tarfiaközösséget követően május 2-vel új mikromobilitási szolgáltató érkezik városunkba.
Képgaléria
Csanyik-Majális 2
Nemzedékek ikonikus helyszínén, a Majális parkban rendezik meg idén a Munka ünnepét
Miskolc
Május 1-én egész napos forgatag várja majd a családokat, baráti társaságokat. Érdemes lesz időben ott lenni a Csanyikban, délelőtt 10 órától késő estig egymást érik majd a legkülönbözőbb programok.