Ugrás a tartalomra

Jön az év első nyílt napja az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A népszerű programot kétszázhuszonegyedik alkalommal rendezik meg január 11-én. 
Kép
Pillanatkép a novemberi nyílt napról. Fotó: Mocsári László

Kétszázhuszonegyedik alkalommal rendeznek a nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen január 11-én (szombaton) délelőtt tíz és délután kettő óra között - írja honlapján a telepet üzemeltető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Amint fogalmaznak, az eseményen minden érdeklődőt várnak egy simogatással egybekötött sétára, ami tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék az állategészségügyi telep védenceit.

A közleménny szerint a telepen jelenleg negyvennégy kutyáról és hét macskáról gondoskodnak. "A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához" - írják. 

 

Ahogyan mindig, a látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak a többi közt régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni - zárul a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

Parkolási rend május 1-jén
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálata (Széchenyi u. 20.) május 1-jén zárva tart, de online felületen a parkolóbérletek értékesítése folyamatos.
Megújuló mikromobilitás Miskolcon – új szolgáltató, kedvezőbb percdíjak és bevezető akció
Miskolc
Miskolc tovább folytatja a közösségi közlekedés hozzáférhetőségének javítását. Az április 1-gyel bevezetett tarfiaközösséget követően május 2-vel új mikromobilitási szolgáltató érkezik városunkba.
Képgaléria
Csanyik-Majális 2
Nemzedékek ikonikus helyszínén, a Majális parkban rendezik meg idén a Munka ünnepét
Miskolc
Május 1-én egész napos forgatag várja majd a családokat, baráti társaságokat. Érdemes lesz időben ott lenni a Csanyikban, délelőtt 10 órától késő estig egymást érik majd a legkülönbözőbb programok.
Úgy megijedt, hogy a pokolig szaladt
MiskolcKultúra
Három népzenész adott hangversenyt a Miskolci Galériában szerdán. A Felvidék Ház programjának különlegessége volt egyfajta zenei utazás is, magyarázatokkal, történetekkel.