Ugrás a tartalomra

Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza az új rendszer indulása óta

Létrehozva
Budapesten után Debrecenben, Szegeden és Miskolcon vitték vissza legtöbb műanyag palackot, fémdobozt és üveget.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.

A fogyasztók Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a kötelező visszaváltási rendszer élesedése óta. A főváros után a legtöbb palackot Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltották vissza.

A vármegyék közül Pest vármegye után a legtöbb palackot Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében vitték vissza. A budapesti kerületek közül a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt.

A legnépszerűbb visszaváltási nap a szombat, aki elkerülné a nagyobb forgalmat, érdemesebb kedden vagy szerdán visszaváltania, bár általában már ezeken a napokon is meghaladja a 4 milliót a visszaváltások száma országos szinten - jelezte a MOHU.

Országszerte 4500 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása, amelyből mintegy 1500 kézi REpontként működik. A MOHU célja, hogy a visszaváltási helyek száma a jövőben tovább emelkedjen, ezzel is támogatva a visszaváltási arány növelését - hangsúlyozták.

A közleményben felidézték: Magyarországon a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzleteknek volt kötelező a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás. A mindennapi üzemeltetés, az automaták tisztítása, környezetük rendben tartása és a megtelt gépek ürítése a boltok feladata, ezért a MOHU minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet az üzleteknek.

A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód, ilyen formában több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza a MOHU. Európában egyedülálló módon a visszaváltási díj közvetlenül bankszámlára is kérhető, a fogyasztók mintegy 16 százaléka él ezzel a lehetőséggel - közölték.

A palackonként járó 50 forint karitatív célokra is felajánlható, mostanáig több mint 118 millió forint gyűlt össze a gyermekkórházak részére.


Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolásoknál. Becslések szerint Magyarországon évente több mint 3 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba. A korábbi időszakban az italcsomagolásoknak csak 30 százalékát lehetett visszagyűjteni - ismertette a vállalat.

Az EU egyre több országában működő visszaváltási rendszer 2024 januárjától lépett hatályba Magyarországon, de a gyártók június 30-ig türelmi időt kaptak a betétdíj nélküli termékek forgalmazására. A többutas palackokat ugyanúgy vissza lehet váltani az azokat forgalmazó üzletekben, ahogy korábban, az új rendszer nem változtatott ezen a gyakorlaton. A kötelező visszaváltási rendszer egyik legfontosabb célja a több milliárd egyutas palack visszaváltása és anyagában való újrahasznosítása - közölte a MOHU.

 

Ez is érdekelhet

Parkolási rend május 1-jén
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálata (Széchenyi u. 20.) május 1-jén zárva tart, de online felületen a parkolóbérletek értékesítése folyamatos.
Megújuló mikromobilitás Miskolcon – új szolgáltató, kedvezőbb percdíjak és bevezető akció
Miskolc
Miskolc tovább folytatja a közösségi közlekedés hozzáférhetőségének javítását. Az április 1-gyel bevezetett tarfiaközösséget követően május 2-vel új mikromobilitási szolgáltató érkezik városunkba.
Képgaléria
Csanyik-Majális 2
Nemzedékek ikonikus helyszínén, a Majális parkban rendezik meg idén a Munka ünnepét
Miskolc
Május 1-én egész napos forgatag várja majd a családokat, baráti társaságokat. Érdemes lesz időben ott lenni a Csanyikban, délelőtt 10 órától késő estig egymást érik majd a legkülönbözőbb programok.
Úgy megijedt, hogy a pokolig szaladt
MiskolcKultúra
Három népzenész adott hangversenyt a Miskolci Galériában szerdán. A Felvidék Ház programjának különlegessége volt egyfajta zenei utazás is, magyarázatokkal, történetekkel.