Ugrás a tartalomra

Nem csak decemberben fontos az adakozás

Létrehozva
Már régóta az a tapasztalat, hogy az adományozási kedv a szeretet ünnepéhez közeledve felélénkül. De vajon mi a helyzet az év elején és az év további részében? 

Többek között erről is beszélt a Miskolc Televízió Kilátó című műsorának pénteki adásában a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezetének igazgatója, aki elmondta: karácsony előtt rengeteg segítség és felajánlás érkezett hozzájuk annak érdekében, hogy minél több nehéz sorsú embernek tudjanak segíteni az adventi időszakban.

Kép
Mocsári László tavaly decemberi felvétele a Sütigyárról

Grubert Roland stúdiónkban felidézte: rekord mértékű pénzadomány gyűlt össze idén a Vöröskereszt Szeretet Sütigyárában. Az advent első vasárnapján indult hagyományos karácsonyi jótékonysági program minden évben népszerű. Ezúttal 1 millió forintot adományoztak az emberek, amiből a Vöröskereszt dolgozói rászoruló, többgyermekes családok és egyedülálló idős emberek karácsonyát igyekezték szebbé varázsolni.

De gyűjtöttek kifejezetten tárgyi adományokat is. A vármegyei Kormányhivatal dolgozói például 1700 cipősdobozt töltöttek meg játékokkal és meglepetésekkel, amelyek a Vöröskereszt közreműködésével többgyermekes családokhoz, rászoruló gyerekekhez jutottak el még karácsony előtt Miskolcon és környékén – számolt be az igazgató.

Kép
Mocsári László tavaly decemberi felvétele a cipősdobozok átadásáról

Ezen felül a szervezet élelmiszercsomagokkal és melegétel-osztással is készült decemberben. Ráadásul áruházakban is gyűjtöttek tartós élelmiszereket az adventi hétvégéken. Az országos akció során a tavalyinál 3 tonnával több tartós élelmiszert és háztartási cikket ajánlottak fel az emberek a nélkülözőknek. 

Bár a felhalmozott adománykészlet a decemberihez képest kevesebb lett, most is van miből segítséget nyújtani. A vármegyei szervezet igazgatója elmondta, az ünnepi időszak végével átalakulnak a gyűjtési akciók, az adományok és az adományozási szokások is. A magánszemélyek felajánlásai például a tapasztalatok szerint jelentősen lecsökkennek januárban.

Grubert Roland hozzátette, míg az ünnepi időszakban jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a tárgyi adományok, a kedves karácsonyi ajándékok és jellegzetes karácsonyi ételek, mint például a szaloncukor, addig januártól ismét a hosszú ideig elálló, hűtést nem igénylő tartós élelmiszerek jelentik a legnagyobb segítséget.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.