Vasárnap az ország nagy részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten lehetnek erősebben felhős tájaink. Helyenként átmenetileg futó hózápor előfordulhat, erre nagyobb esély északkeleten és északnyugaton mutatkozik. Sokfelé élénk, erős, nyugaton és északnyugaton viharos lökések kísérhetik a jellemzően északnyugati irányú szelet. Reggel -8 és -1 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, a szélvédett, derült helyeken számíthatunk a leghidegebbre. Hajnalra néhol zúzmarás köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul - tudtuk meg az idokep.hu-ról.
A pmmonitoring.hu reggeli adatai szerint a város szinte teljes egészében jó a levegő.
Szeles, de napos lehet a vasárnap
Létrehozva
Nem látszik, mikor tér vissza a ködös, szmogos latyakkerülgetés.
Ez is érdekelhet
Nemzedékek ikonikus helyszínén, a Majális parkban rendezik meg idén a Munka ünnepét
A hagyományokhoz hűen, Május 1-én egész napos forgatag várja majd a családokat, baráti társaságokat. Érdemes lesz időben ott lenni a Csanyikban, hiszen délelőtt 10 órától késő estig egymást érik majd a legkülönbözőbb programok.
Úgy megijedt, hogy a pokolig szaladt
Három népzenész adott hangversenyt a Miskolci Galériában szerdán. A Felvidék Ház programjának különlegessége volt egyfajta zenei utazás is, magyarázatokkal, történetekkel.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
A Miskolci Városgazda több helyszínen közterületi munkálatokat végez, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Lemondott az alpolgármester, egy képviselő függetlenként folytatja - összeült Miskolc közgyűlése (cikkünk folyamatosan frissül)
Csütörtökön reggel 7 óratól tartja ülését Miskolc önkormányzatának közgyűlése a városházán. Kövesse velünk élőben!