Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Széchenyi utcai részlet az Ady-híd felől

Létrehozva
Bár heti képeslapunkon az a felirat áll, hogy Miskolc, Forgóhíd, ez megtévesztő, ez ugyanis nem a Forgóhíd, hanem a mai Villanyrendőr környéke, sokkal inkább a Centrum, Ady-híd, vagyis korabeli neve szerint a Király-híd és környezete.
Kép
Akkor... Sáfrány Gy. József képeslapja.

Az biztos, hogy a képeslap alapjául szolgáló fénykép 1910 előtt, de még inkább 1900 körül készült, ekkor ugyanis nem állt még a terület képét meghatározó kétemeletes épületek többsége, így a Singer-palota (ma Tulipán-tömb), a Neumann-palota (a mai K&H) és természetesen a Centrum sem. 

Kép
...és most. Fotó: Mocsári László

Jól felismerhető viszont az egykori Stamberger-nyomda, vagyis a későbbi Sajó cipőbolt földszintes épületének jellegzetes oromzata, a mellette található két egyemeletes épület, vagyis a Schweitzer–Weisz-ház és a Bródi-ház, valamint jobboldalt a mai Régió-ház is. Az előtérben pedig a Pece-patak hídjának korlátja, valamint a képeslap idején még csak néhány éves, akkor még a Búza tér felől a Széchenyi utcára kanyarodó miskolci villamos sínpárja is.

 

 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.